Még a nyolcvanas években történt, hogy kamaszkorunk helyszínén, a dunántúli kisvárosban két értelmiségi mókus a belügyi szervek lelkes megfigyelése közepette civil kulturális klubot működtetett. A kétfős vezetőség zömében néprajzi- és néptánc-oktatást, illetve a Németh László-féle „harmadik utas” honi politikai gondolattár-ismertetését kínált a hozzájuk betérő, főként fiataloknak. Persze volt ott balhé is, rendőrségi zaklatás is, kihallgatás is stb., de mi, akik csak érintőleges hallottunk a városkában róluk, nekünk is sokat jelentett, hogy van két muki, akik a korabeli állami gondolkodás- és kultúra-irányítástól eltérő alternatívát kínálnak. Most ugyanezek az érzések leptek meg A kultúra diktatúrája olvasásakor. 

Kép forrása

A Lovas István emlékének ajánlott kötetben többek között ezt olvashatjuk egy helyen: „Egy társadalom lerombolása szinte mindig a kultúrán keresztül kezdődik. (…) A mai magyar társadalom kultúrája egy vesztes, agonizálgató és ugyanakkor önkizsákmányoló és idegbeteg társadalom kultúrája, egy úgynevezett kvázikultúra.” 
A kötet Bayer és Szakács korábban a Magyar Hírlapban és a Magyar Időkben írt publicisztikáinak összefűzött, összeszerkesztett formátuma. Velős, ütős anyag, úgy látom, hogy a könyv néhány radikális haveromtól jobbra áll.
Bayer Zsolt és Szakács Árpád fejezetről-fejezetre érvel és okol gondolatokkal, tényekkel, véleményekkel, idézetekkel megtámasztva a kulturkampfról. A szerzők úgy vélik, hogy a jelenlegi magyar kultúra gyengesége a múltban gyökeredzik, amelytől fogva „kozmopolita semmitmondásokról szól, képzőművészetünk a legaberráltabb exhibicionisták terepe, filmiparunk értéktelen, olcsó amerikai utánzat”, illetve „a kultúrát ma is a balliberális hegemónia uralja, ezen keresztül próbálja a társadalmat befolyásolni”. 
Az idézett lapokban egyesével leadott írások így egybeterelve is egységesek, sőt, azt a képet sugallják, hogy a világ emígyen osztható ketté, kozmopolita, internacionalista és nemzeti, keresztény féltekére, aminél azért talán árnyaltabb a dolog. A kifejezetten bátor tartalmú könyv szerzőire bizonyára ráront majd, hacsak nem tette ezt már meg, a balliberális tollforgatók hada, de Bayerékat nem kell félteni, a kultúrharc fronton ez is csak egy újabb csata, amit meg kell vívni, győzelemtől, haláltól függetlenül. Biztos vidéki látásmódomból adódik, de úgy gondolom, hogy a kötet gyorsan elfogy majd a könyvesboltok polcairól, szókimondó, bátor tartalma miatt a szokásos módon megosztó lesz az olvasók között. Pedig – hogy József Attilától idézzek kissé módosítva – ez a könyv nem attól fejt ki hatást, hogy hányan olvassák el és értik meg, hanem attól, hogy hányan nem.