Lehet-e horgász témában nagyot tévedni Magyarországon olyan névvel, hogy Matula? Ugye, nem. A szerző e néven, illetve Oszi bácsi becenévvel osztogatja évek hosszú sora alatt összehalászott horgászkalandjait az adott szaklapban, majd nemrég ezt könyv alakban A folyó hátán érkezik a fény címmel, sokak örömére ki is adták.

Kép forrása

Az, hogy valaki horgász, az ugyanaz, mintha elmélyült bélyeget gyűjtő, vagy lelkes focidrukker, netán agilis ebtartó lenne. Ezek a dolgok egy tőről fakadnak, az unalomtól való rettegés miatt, és a kiteljesületlen élet pótcselekvései. Ugyanakkor rengeteg költészet van bennük. Olyannyira sok, hogy az már-már képes elhitetni a külső szemlélővel, hogy az adott hobbi az illető számára életmód, életfilozófia, életcél. Pedig csupán tömedékanyag. 
Na, de mégis! Legyünk elnézőek, mert ezek a hobbisták a világ egyik leginkább szórakoztató figurái. Legnagyobb művészeink, tudósaink, politikusaink között is sok ilyen volt, akik alkotói és hétköznapi teendőik mellett akár az őrjöngésig ajnározott passzióiknak éltek, s néha haltak. Ne bántsuk tehát Matula Gy. Oszkárt, vagy ahogy sokan hívták, Oszi bácsit, emiatt. 
A folyók hátán érkezik a fény című kötete a Magyar Horgász hasábjain megjelent sorozatának összefűzött, egy kötetbe rendezett változata. A sok-sok horgászkaland természetesen leginkább amolyan pecás szakkönyv, melyből egy jó szákra való trükk, fortély feszíti a hálót, mellette a magával ragadó, mesélős, sőt, csak a horgászokra jellemző sztorizgatós stílus, ami fontos. A kiadó még megemlíti a rusztikus és bölcs jelzőt is, de hát Matula bácsi országában ez, úgy gondolom, magától értetődő, s a valóban érdekes, izgalmas epizódokat olvasva, miközben szinte orrunkat facsarja a tipikus halszag, s látjuk lelki szemeink előtt horgok, damilok, orsók, szikkadt ladiklapátok, nyáktól csöpögő hálók, iszapfoltos gumicsizmák és hajlongó nádasok megnyugtatóan vegyes idilli képét.