Sándor Anikó A magyar Camino – A magad útján című könyve egy manapság újra „divatba jött” életérzés: a személyiség belső, spirituális útjaira hangsúlyt tevő trendről szól. Emellett persze a történet kapcsán újra indulhat a vita, a diskurzus is arról, hogy valójában kié a zarándoklat manapság, mindenkié, vagy csak a kiváltságosoké?

Kép forrása

A szerző élete és munkássága 2011-ben vett jelentős fordulatot, amikor otthagyva addig életét, a rádiós-újságírói pályát elment a spanyolországi El Camino zarándokútra. A testet és lelket egyaránt igénybe vevő közel nyolcszáz kilométeres út nemcsak Sándor Anikót, mint magánembert változtatta át, hanem a benne lévő alkotót is, A magad útján immár harmadik kötete, mely ebből a hét évvel ezelőtti tapasztalatból táplálkozik, oda tér vissza és onnan rugaszkodik el. A korábbiaktól kissé eltérően az írónő ezúttal nem önmagáról beszél, hanem egy férfi útitárs hányattatott, kettősséggel terhelt életéről, annak válságairól, örömeiről. S miként Sándor Anikónál is, úgy ennél a mostani történeti főhősnél is, a zarándokút (mégpedig a magyar Camino) mentén megélt önismeret, önelemzés, önlátás válik minden gondolatok középpontjává.  
A magyarországi Szent Jakab-utat Budapest és az ausztriai Wolfsthal között kell elképzelni, az eredetihez képest sokkal szerényebb kétszázötven kilométeres távval és lényegesen kisebb szintkülönbségekkel. A résztvevő(k) által megélt változások ugyanakkor nagyon is hasonlóak, és itt használhatjuk a spirituális szót is akár. A szerző kötetében felhasználja és megjeleníti az első, spanyolországi El Camino utat követő író-olvasó találkozókkal teli időszakban tapasztaltakat. Ekkor ugyanis a szélesebb, laikus közönség tudni szerette volna, hogy végül is most, a 21. század elején Magyarországon kié a zarándoklat, bárki számára elérhető, megvalósítható, vagy csupán a kiváltságosoké, akik anyagilag és emberi kapcsolataik kötöttségéből fakadóan nem tudnak egy hónapra, vagy annál is több elszakadni eredeti életterüktől.