Szükség és rászorultság alapján

Sztehlo gyerekek voltunk címmel jelent meg nemrég a Luther Kiadó gondozásában Andrási Andor és Laborczi Dóra könyve. A kiadványról több egyházi orgánumban is hírt adtak, az öröm közös, hiszen a vészkorszakban kétezer zsidót, köztük mintegy ezerhatszáz gyermeket megmentő Sztehlo Gábor evangélikus lelkész fontos ikonja 20. századi történelmünknek.

Kép forrása

A könyv bemutatója kapcsán megszólaltak az előkészítésben, kutatásban, szerkesztésben, kiadásban dolgozók. E megszólalások között olvashattuk, hogy „Sztehlo Gábor, a gyermekmentő nevéhez kötődik a Gaudiopolis gyermekköztársaság, és talán máig ő a legismertebb magyar evangélikus lelkész, aki kétezer zsidó származású embert, köztük mintegy ezerhatszáz gyermeket mentett meg a vészkorszak alatt. Utána pedig – kezdetben az egyházi fenntartást biztosító Jó Pásztor Alapítvány gyermekotthona, majd a svájci és egyéb külföldi támogatással működő Pax Gyermekotthon keretei között – éveken keresztül fogadott be gyerekeket, kizárólag szükség és rászorultság alapján, származásukat, társadalmi státuszukat, szüleik politikai múltját vagy a család vallási hátterét egy pillanatig sem hánytorgatva.” 
A Sztehlo-gyerekek ma már hetven-nyolcvan év körüliek. A visszaemlékezéseikkel kiegészített könyv egyfajta portrékötet, mely a háború előtti zsidó származású gyerekekről és a háború utáni kommunista terror idején a Sztehlo-intézménybe menekített gyerekekről is szól. Nemcsak a holokauszt idején volt tehát küldetése Sztehlo Gábornak, hanem az 1945 utáni politikai hatalomátvétel folyományaként megélt diktatúrában is, amikor az előző korszak vezető osztályát üldözte a terrorhatalom.