Ismét valami egészen furcsa irodalmi vállalkozásba fogott az infotechnológia, pontosabban a szapporói Hokkaido Egyetem professzora, Kavamura Hidenori vezette kutatócsoport. A cél egy haiku-író program létrehozása, azaz tulajdonképpen egy mű költő megalkotása, egy műalkotásokat író, működő mű-költő… Na, elég a hülységből! Lássuk a buktatókat!

Kép forrása

A program először is elképesztő mennyiségű költeményt elemez, majd ezeket – valamiélyen összefüggéseket, mintázatokat felismerve – újramixeli az általa ismert szavakat, s így – megadott témákról vagy jelenetekről – képes haikukat generálni. A szoftver híres japán költők, például Issza Kobajasi (1763-1827) és Maszaoka Siki (1867-1902) alkotásait tanulmányozza. A kutatók szerint a mesterséges intelligencia a verseken keresztül tanulmányozza a haikuírás szigorú szabályait és közben olyan képeket is elemez, amelyek összhangban vannak a költemények tartalmával. 
(A hagyományos haikuk egyébként háromsorosak, 5, 7 és 5 szótagos sorokból állnak, szerepelnek bennük az adott évszakra vonatkozó szavak és valamilyen csattanóval zárulnak.)
Vicces a dologban az, hogy az alkotó-program nem irodalomelméleti okokból fordul a hajdani költők felé, hanem egyszerűen azért, mert a régi haiku-költőkkel kapcsolatos szerzői jogok már lejártak. A mesterséges intelligencia szókincse így meglehetősen archaikus…
No, de ez nem volna baj! 
A baj az, hogy a szoftver által generált haikuk mindössze öt százalékának van valami értelme. Kavamura Hidenori professzor szerint a matematikával szemben a költészetben nincsen abszolút jó vagy rossz, ezért nem is lehet programot írni arra, hogy a szoftver megítélhesse saját írásainak minőségét. Ugyanakkor az öt százalék értelmes szöveg némelyikét irodalmárok is elismeréssel fogadták s a kutatócsoport azt reméli, hogy a visszajelzések alapján a szoftver idővel képes lesz a hatékony önkiértékelésre.
Kár, hogy Kavamura professzor nem közöl egyetlen gépi haikut sem. Valószínűleg azért nem, mert félnek, röhögésbe fulladna a komoly téma…