Március idusa nem múlhat el Nemzeti dal nélkül. Kölcsey Ferenc Himnusza, Vörösmarty Mihály Szózata mellett a harmadik legismertebb, sokak által könyv nélkül is tudott magyar költemény Petőfi Sándor című verse: „Talpra magyar!”. 
Azt azonban kevesen tudják a rendkívüli mozgósító erővel bíró szövegről, hogy az eredeti, autográf kéziratból két különböző példány létezik. S e tény, Petőfi zsenialitására is rávilágít… 

Kép forrása

A költemény születéséről Petőfi maga így ír naplójában: „A Nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-kén akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”
Azt nem teszi hozzá, hogy mennyit bíbelődött a verssel, s azt sem írja itt le, hogy hová tette a kéziratot, de a naplóból kiderül: „E költemény buzdította március 15-kén a pesti ifjuságot. Elszavaltam először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemben, azután a szeminárium terén (most már 15-dik március tere), végre a nyomda előtt, mellyet erőszakosan elfoglaltunk, a Hatvani utcában (most Szabad sajtó utca). A szabaddá lett sajtó alól ez a költemény került ki először…”
Csakhogy a Landerer és Heckenast nyomdájában a forradalmi lázban égő költő felfedezte, hogy a vers szövegét otthon felejtette. Ezért a művet, fejből, újra le kellett írnia. A refrént azonban ekkor már nem volt türelme mindahányszor újra körmölni, ezért csak jelölte, hogy hol következnek az ismétlődő sorok. A kéziratnak ez a példánya került a Petőfi Társaság tulajdonába, és onnan az 1954-ben megalakuló Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe. Az otthon feledett változat az Országos Széchényi Könyvtár tulajdona.