Nekem néha beugrik az extrémsportot űzőkről, a Pepin sógor a Sörgyári capriccio-ból, amikor azt mondja: „Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!” Ugyanis el nem lehet képzelni, hogy miféle unalom gyötri azokat, aki olyan veszélyeknek teszik ki önként magukat, mint ejtőernyőzés, hegyi motocross-ozás vagy kutyaszán hajtás. Ez utóbbiról írt Orrvérzésig kutyaszán címmel könyvet Balogh Ottó, aki az Iditarod-on, az ezerhatszáz kilométeres alaszkai versenyen indult. 

Kép forrása

Pedig a kutyaszán egy nagyon aranyos dolog. E sorok írójának egyszer volt alkalma egy tobogános (szárazon, hó nélkül való kutyaszános) bemutatón részt venni, ahol a „gazdinak” egyetlen csomagtartóba való nyúlása miatt olyan megveszekedett csaholással feltuningolt tripla hátraszaltózás keletkezett a négylábú barátoktól, hogy nemigen lehetett erről rosszat gondolni, csak kedveset-szépet. Balogh Ottó ráadásul Jack Londonként, rajongásig odavan kutyusaiért, az egész kutyaszán kultúráért, és persze Alaszka hófödte egészéért. A história bemutatja az előkészületeket, a betanítás, idomítás folyamatait, és a verseny helyszínére való eljutástól egészen a nagy vágta végéig tartó rendkívül izgalmas és egyedi részleteket. Hajtók és kutyák mindennapos, mindenórás küzdelmeit, rögtönzésekkel, ugatásokkal, csaholásokkal, örömkiáltásokkal teli száguldásait élvezhetjük az Orrvérzésig kutyaszán című könyvben. A két teljes alaszkai szezonról, azaz két évről szóló kutyaszános extrémsportregény a világ legkeményebb ilyen versenyének legbelső titkairól ad számot, de úgy, hogy azt még a nagy magyar kutyaszánkázó, Badár Sándor is megirigyelhette.