Müller Péter rajongók és nem Müller Péter rajongók, figyelem! A mester meggondolta magát! S íme, ennek hozadékaként itt van a Részeg józanok, egy korábbi regényének totális átirata, egy lényegesen átértékelt és átdolgozott változat, mely egyszerre szentimentális és gyönyörű, bájos és baljós, végtelenül cizellált és végzetes. A hármas jelszó ez esetben: szerelem, szerelem, szerelem.

„Ezt a regényt ötven évvel ezelőtt nem mertem megírni. Féltem az igazságtól. Most újraírtam az egészet. Elejétől végig. Nem tudom, van-e példa az irodalomban, hogy valaki több mint fél évszázad múltán újraírja egész művét. (…) Ennek a valóban megtörtént tragédiának ugyanis én voltam az egyik főszereplője. A regény nem csupán csodálatos barátaim vad és végzetes szerelméről, hanem az én örvénylő vonzalmamról is szól, melyet magamnak sem mertem bevallani.” Így ajánlja többek között Részeg józanok című kötetét Müller Péter, a sokak által rajongásig követett spirituális író. 
Aki volt már Müller Péter közönségtalálkozón, az tudja, hogy egyfajta egyénre szabott „szakrális” eseményen vesz részt, ahol nem kérdés, hogy ki a szellemi energia forrása, kik a hívők és milyen különös, magnetikus kapcsolat fűzi össze olvasójával az írót. Az írót, akit ezeken a szeánszokon nem egyszer „mester”-nek szólítanak, és nem csak aktuális vagy korábbi műveiről, gondolatairól, de bármilyen jellegű erkölcsi, életvezetési, filozófiai, vallási kérdésekkel kapcsolatban is kinyilatkozásra késztetnek. 
A Részeg józanok szinte biztos, hogy további rajongási hullámot indít el a Müller-fanok között, illetve abban is biztos vagyok, irodalomtörténeti sajátossága miatt a nem Müller Péter rajongók is elismerik a szerző zsenialitását.  A szerelmi történetben ugyan klasszikus dramaturgiai elemeket vonultat fel az író, így sokszor olvashattunk már több olyan történetet, melyben szegény sorból származó férfi bonyolódik végzetes súlyú szerelembe értelmiségi nővel, de Müller persze ennél jóval árnyaltabban ábrázolja az emberi érzemények egyik legmagasabban röpülő fajtáját, a szerelmet. S miként Remarque mester, úgy Müller is jó érzékkel, bár talán egyesek szerint a túlzottan is szentimentális olvasókat nem is kissé meggyötörve, halálos drámával zárja a históriát. 
Bizonyos x-eken túl lévén, már hozzáteszem: ez nem árt a dolognak.