Nem tudom, hol tart ma Magyarországon Virginia Woolf írói munkásságának értékelése, az Európa Kiadó mindenesetre képben volt (van) és a huszadik századi nyugati irodalom egyik legnagyobb hatású prózaírónője egyik legkülönlegesebb kötetét rakta le a magyar olvasók asztalára. A Saját szoba az angol regény- és esszéíró, kritikus féltett kincse, melyet 1927-ben írt, és amely a markáns és híres lélektani regényein túl a legtöbbet árul el érzékeny nőiségéről, testéről, lelkéről, gondolatairól, tetteiről.

Mert Virginia Woolf a családi drámák dámája volt, egy sosem egyszerű famíliatörténet sarokköve, aki olyan megkerülhetetlen regényekkel fektette le a 20. századi modern irodalom alapjait, mint többek között a Jacob szobája, a Mrs. Dalloway, A világítótorony vagy a páratlan fantáziáról árulkodó Orlando című művek. 
A Saját szoba lényegesen más szerkezetű, műfajú dolog, hiszen esszé stílusban írt naplója, ekként egy kifejezetten személyes, bensőséges és amúgy, a regényeihez méltón igen csak érzelmes, ugyanakkor lényeglátó leírása Woolf belső világának. Nem akarok ironikus lenni, de a szerzőnek ugyancsak volt mit papírra vetnie magánéletéről, mely bárkit kizökkenthet a rendes kerékvágásból. Tudniillik elég kanyargós és gondokkal, mélységekkel teli volt élete. Az 1927-ben írt és 1929-ben kiadott naplókötet fókuszában az a női lét áll, melyet nem kíméltek a huszadik század első felének gyorsan és radikálisan pergőn egymást váltó izmusai, és a Woolf család egyik tragédiából a másikba forduló históriája, valamint Woolf utóbbiakból származó egyre mélyülő depressziója, hangulathullámzásai. A Saját szoba tehát nem tartalmaz felszínes pamacsolásokat, nem egy jótékonykodó, púderezés arra, hogy elfedje, amit mindenki szégyelne a világ elé tárni, éppen ellenkezőleg. A Saját szoba egy költői vallomás mindarról a fájdalomról, ami féltestvéreitől elszenvedett gyermekkori szexuális abúzusa, anyja és féltestvére, Stella, korai halála, apja elnyomása és műveletlensége, illetve a már említett idegrendszeri betegségei okán érték. Életében szépség is volt, ezek is, és női mivolta szárnyaló elevensége, színes, izgalmas, a férfiúi látásmódnál lényegesen többet befogadni és megérezni képes adottságai magasra emelték. Valóban így volt, ahogy depressziója le- és fellökte, mélységek és magasságok között hullámzott, élete – olvasható naplójában – rendkívüli módon vibráló és érzékelt volt, akár egy tündéré. A modern irodalom tündéréé.