Egy 1995-ös posztumusz kiállítása kapcsán mondták róla: „egy személyben volt író, humanisztikusan képzett tudós, esszéíró dramaturg, forgatókönyvíró, filmrendező, filozófus, művész és művészetteoretikus”. Erőszakos halála miatti befejezetlen, Olaj című, regénye fent felsorolt kategóriák mindegyikére igényt tartott. Pier Paolo Pasolini, az olasz filmművészet szélsőségesen és valahol mégis klasszikusan ábrázoló alkotója a tőle megszokott excentrikus stílusban írta le (fő)művét.

Pasolini volt az a fajta művész, akit ugyan, mi magyarok elsősorban filmrendezőként ismertünk, de csak alapos utánajárást követően tudhattuk meg, hogy az alkotásaiban megnyilvánuló excentrikus stílus, magánéletének és alkotói munkásságának is fontos és meghatározó része. Aki pedig megnézte tőle A csóró, a Máté evangéliuma, az Oidipusz király, a Canterbury mesék és a Salo, avagy Sodoma 120 napja című filmeket, annak kétsége sem lehetett arról, hogy Pasolini, a hatvanas, hetvenes évekbeli európai filmművészet magasiskolájának professzora. A filmek témái pedig olyan vegyesen, hol patetikusan líraiak és magasztosak, hol pedig vérbő módon el- és felszabadult szexualitástól átitatottak (bár e kettő irány nem feltétlenül különíthető el egymástól), hogy a híres-hírhedt rendező valóban kapta az ívet minden kritikai oldalról. Megosztó figura volt, megosztók voltak filmjei.
Az Olaj című regény – nekem legalábbis – a Salo

…-ra hasonlít leginkább, a dokumentarista, történelemhű és emellett ugyancsak durván erotomán regény. Azt is értenünk kell, hogy Pasolini alkotói igénye minduntalan társadalomtudományos és művészettörténeti elemzésekből is fakad, vizuális kultúrája alapját pedig az ókori és reneszánsz itáliai művészetből is eredeztethetjük, ahogy láttuk ezt több olasz filmrendezőnél, így például Fellnini mesternél. Az Olaj a múlt század derekán, az ötvenes és hatvanas években játszódik, de Pasolini kedvenc időszaka, az negyvenes évek fasizálódó Itáliája is alapját jelenti Carlo történetének. Az író a kötetben azt is elárulja, hogy a főhős, aki egy jellegzetes olasz értelmiségi fiatalember, egyben írói önmagát is jelképezi, így Pasolini utolsó nagy és főművének szánt munkája egyben ars poetica-ja is, miként számos utalás, adat, történet is szerepel a regényben, mint végső naplóüzenete. Végzet, itáliai kultúrtörténet, politikai hitvallás, művészi műhelytitok kalendárium, önéletrajzi bédekker, szexuális forradalmi kiáltvány, dekadens irodalmi gyöngyszem, mindez egyben az Olaj, egy hiányzó törtrész Pasolini, illetve a huszadik századi olasz modern művészetek rajongóinak. Kötelező darab – szigorúan felnőtteknek.