1973-as keltezésű a Háromszéki balladák című gyűjteménykönyv, melyet Albert Ernő népköltészet gyűjtő és tanítványai jegyeztek és a romániai Kriterion Kiadó bábáskodott a kötet publikálásáról. A nagy kérdésem most pedig nem más, mint, hogy mai olvasók közül ki mennyire merült el már a balladák világában? Nos, én is így vagyok vele, de lenne rá igény.

Nemcsak Onagy Zoltán író Balladák lányai című könyve, hanem még a nyolcvanas évekbeli iskolai szocializáció miatt is már idejében megkedveltem a balladákat. Ki hitte volna, hogy ezek a tragédiákat feldolgozó, búskomor művek, melyeket prózai, lírai, sőt népzenei és egyéb zenei műfajokban is remekül lehet pozícionálni, komoly hatást képesek tenni az emberre? A magyar népköltészet, folklór pedig rendkívül gazdag a balladai vonalon. Albert Ernő vaskos kötete nagyon jó anyag, sokszor jár körbe egy-egy balladát, felvonultatva annak zenei aspektusait, illetve legkülönfélébb változatait. A kötetet Faragó József és Szenik Ilona látta el szakértői előszóval. 
A könyv amolyan balladagyűjtemény, sőt, nem amolyan, hanem nem is akármilyen. Megtalálhatók itt a klasszikus balladák, a történeti, bujdosó- és rabénekek, miként a sokak által kedvelt betyárballadák, illetve úgynevezett helyi balladák is. A könyv szerkesztésének alaposságát jelzi, hogy külön fejezetet kaptak a zenei mutatók, a gyűjtők és énekesek mutatója, valamint a kiadványban helyet kapott egy helynévmutató és egy tájszójegyzék is. Faragó József, aki a gyűjtést és szerkesztést végző Albert Ernő egyetemi tanára volt, többek között a következő szavakkal ír egykori tanítványa munkájáról az előszóban: „A sepsiszentgyörgyi diákok és vezető tanáruk a megye balladaköltészetének föltárásával régi, szép tudományos hagyományt folytatnak és teljesítenek ki, hisz a háromszéki balladagyűjtés több, mint másfélszáz éves múltra tekinthet vissza. (…) A népballadák írott története Háromszéken is, akárcsak sok más vidéken, szórványos, alkalmi lejegyzésekkel kezdődik. Teljes magyar balladabibliográfia hiányában jelenleg a megye területéről, sőt egész Erdélyből az a ballada tekinthető legkorábbinak, amelyet Stoll Béla fedezett föl a sárospataki nagykönyvtárban. A kézirat szerzője Wén József kézdialbisi kántor, aki határőrkatonai szolgálata idején, Kézdivásárhelyen írta össze magának és katonatársainak dalait 1808-tól 1810-ig.”
A történet folytatása a könyv egészében ott van.