Fekete Vince kézdivásárhelyi magyar költő Vak visszhang című verseskötete kapja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának az év legjobb könyvét elismerő félmillió forintos díját.

A díjakat 2015-ben osztotta ki először az Irodalmi Tagozat, akkor Tőzsér Árpád Erről az Euphorboszról beszélik című verseskötete kapta Az év legjobb könyve díjat, míg a Könyv Nívódíjat a felvidéki Mács József Az elcsatolt vagon és Csender Levente Egyszer majd el kell mondani című novellagyűjteménye nyerte el.
Az idei díjakra a tagozat tagjai terjeszthettek fel jelölteket a 2015 november és 2016 november között megjelent teljes magyar nyelvű könyvtermésből, a nyertesekről titkos szavazással döntöttek.
A díjazottak kiválasztásakor a tagozat a magyar szerzők összes korosztályát igyekszik figyelembe venni, emellett törekszik arra is, hogy az anyaországi mellett a határon túli irodalom értékei is figyelmet kapjanak – hangsúlyozta Mezey Katalin.
Az elismeréseket az MMA Élőfolyóirat estje keretében adják át, a könyveket Ágh István Kossuth-díjas költő, író, Ferdinandy György József Attila-díjas író és Filip Tamás Budapestért díjas költő méltatja. Közreműködik Lux Ádám és Szélyes Imre színművész, valamint a Duo Encanta Együttes.
A költő így fogalmazott egy interjúban, egyfajta ars poeticájáról is szólva: „Én egyébként mindenik verssel újrakezdem. Teljesen elölről. Mintha soha nem írtam volna semmit addig, ugyanazzal a várakozással, kilátástalansággal és bizonytalansággal. És reménykedéssel. Amikor aztán végre befejezek egy-egy verset, és meg is vagyok elégedve vele, ott van mindig a szorongás, hogy lehet, ez volt a legutolsó. Mert soha nem lehet senki biztos abban, hogy tud még igazi, önmagából sugárzó, nagyon jó (Isten bocsá’: nagy) verset írni. És – tegyük fel – nem saját epigonjaként ismételgeti azokat a sémákat meg kliséket, amelyek egyszer már « bejöttek», a végtelenségig. Amit pedig már megírtam, ami kész van, az már annyira nem érdekes. Csak az, amit a semmiből fel kell építeni újra, amit a legelső betűtől meg kell csinálni, fel kell emelni, létre kell hozni. A versből, versírásból, versolvasásból, a vers szeretetéből, népszerűsítéséből, fejlődésének, változásainak, alakulásának figyelemmel követéséből pedig – úgy gondolom – egy költőnek nem szabad kiesni soha. A vers ma már – tudjuk – nem ugyanaz, mint száz, de akár tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt volt. Noha bizonyos szempontból nem sokat, szinte semmit sem változott.”