Úgysem hiszi el a kedves olvasó, de én bizony már hosszú évek óta főként könyveket adok karácsonyi ajándéknak. Most is egy ilyen könyvet ajánlok mindenkinek: Fabiny Tamás evangélikus püspök A kötényes Isten című összegzését. Karácsonyt írtam, mivel ekkor a zárt szívek is megnyílnak, s ekkor a hívők is elmélyülnek az evangélium adta örömben. Fabiny püspök könyvét olvasni pedig igazi öröm, hiszen irgalomról és vigasztalásról szól.  Ezekre pedig karácsonykor is nagy szükség van.

A kötényes Isten cím abból az evangéliumi jelenetből született, amikor Krisztus megmossa a tanítványok lábát. A János evangéliuma 13. fejezetben így olvasható Jézusról: „Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát.”
A történet persze tovább folytatódik, de már a bevezetőből kiderül, hogy Isten Krisztusban szolgai formát öltött, hogy példát adjon tanítványainak alázatból, szeretetből, szolgálatból. Fabiny püspök is Krisztust állítja középpontba, azt az Emberfiát, aki Teremtőként szolgája lett az alá rendelteknek: lábukat mosta, rendbe tette, megtisztította, megigazította őket.  Az író egyházvezető tulajdonképpen negyven prédikációját adja közre új könyvében, és ismerve markáns személyiségét, nem csodálkozunk azon, hogy irgalomról és vigasztalásról szóló könyvében nem egyszer az egyházi és világi közfelfogással ellentétes, vagy attól eltérő álláspontot képvisel. Már cikkei címében is megjelenik ez a kiállás, mint többek között a „Fehér és fekete: orvosok és lelkészek”, „A tékozló samaritánus”, „Felemelő tolerancia”, „Mezítelenül”, „A negyedik szög”, „Hol lakik az Úristen?”, „Akik belehaltak a reménybe”, „A hajléktalan Jézus”, „Szolga csak egy van, az Isten”, „A múltat be kell vallani” és „Kötényben, felövezett derékkal”  leírt prédikációkkal.
Az ökumenét, a testvéri közösség együttható erejét, a Krisztus-követő egység szépségét mutatja, hogy a kötetet Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát ajánlja a kedves olvasóknak, többek között így: „Egy ősképet hordozunk magunkban, a pásztorét, a jó pásztorét, aki érzi, átéli juhai ínségét és ösztönös vágyát, hűs vízhez, tágas legelőre akarja a rábízott nyájat vinni. (…) Az igehirdetés tanítás, segítség azoknak, akik Isten irgalmasságát és vigasztalását közvetítik. A jó pásztor szerető hangja szólal meg mindegyikből, és téged, az Olvasót, majd a Hallgatót szólítja meg, hogy fogadd be, ami éltet, és add tovább a szomjazónak, vágyakozónak is.”