Egy másik szerző okán már írtam, de akkor újra: a kilencvenes évek első felében három film volt kötelező az akkori ifjúságnak, amit meg kellett nézni, ahhoz, hogy értsük, hogy mi történik körülöttünk: Ponyvaregény, Trainspotting és Született gyilkosok. Ez utóbbi film forgatókönyvét egy, a megírás pillanatában még nagyjából ismeretlen alkotó, egy bizonyos Quentin Tarantino jegyezte. A gyilkolásba és egymásba őrülten beleszerelmesedett pár históriája kacskaringós utat járt be a filmes megvalósulásig.

Történt ugyanis, hogy Quentin Tarantino még a nyolcvanas években úgy döntött, hogy megostromolja a hollywoodi stúdiókat, hogy filmes ötleteit, történeteit megvalósíthassa. A stúdiómogulok persze ezt másként látták, így az akkor még korántsem jó nevű Quentin harcmodort változtatott és forgatókönyv írásba kezdett. Művészeti törekvéseiből ekkor sem akart engedni, ugyanakkor a Tiszta románc esetében sem Tony Scott, és a Született gyilkosok tekintetében Oliver Stone sem hagyta eredeti formájában Tarantino regényét és jócskán belejavították, átírták. Tették mindezt oly mértékben, hogy a Született gyilkosoknál Tarantino már rendesen azon volt, hogy nevét ne is tüntetessék fel a stáblistán, mondván, ez a Született gyilkosok már nem az a Született gyilkosok. Valahol ekkor jöhetett rá, hogy alkotói szabadsága megőrzése érdekében egyetlen járható út a hollywoodi világban, ha kitalálja és éllovasa lesz az úgynevezett független filmeseknek, ahol a rendező elképzelései jottányit sem változhatnak a producerek, filmstúdiók nyomása alatt. Így is lett, az 1988-ban Tarantino által megírt Született gyilkosok című forgatókönyv Oliver Stone átdolgozása után, Tarantino később (1992-ben) belefogott élete első, önálló, független filmjébe, a Kutyaszorító című produkcióba, mely végül elindította őt a világsikerig vezető úton. Ehhez viszont valóban meg kellett járnia a poklot a Született gyilkosok című történetével, melynek magyar fordítását az Ulpius Ház kiadó dobta piacra 2000-ben.