Elég sokat kellett várni, hogy Tolkien mára abszolút etalonná vált, a múlt század negyvenes éveiben készült Gyűrűk ura trilógiájának meglegyen a magyar megfelelője. Pedig kétségtelen, hogy népmesei tárunkban számos hasonló tartalmú történet létezik, hogy Tündér Ilonát és Kapanyányi Monyót ne is említsük… Ezúttal Majsányi Kati tett le az asztalra egy becses tündérmesét, mégpedig az Erdőmese címűt.

És bár eddig regényei alapján Majsányi Kati fő területe a romantika volt, azért már azokra a történetekre gondolva is megállapíthatjuk, hogy nem áll tőle távol a misztikus, meseszerű, fura lényekkel teli világ. Az Erdőmese számos olyan elemet tartalmaz, melyek nélkül nem is igazi tündérmese, a tündérmese. Így természetesen szériatartozék a sűrű, rengeteg (naná, hisz ez a címe is!), az erdőt uraló tündérek, manók, koboldok egész garmadája, és a szerelmi kavalkádból fakadó galiba.  Csanád, a lovag házassága révén hozzájut a fent említett erdőséghez, ahol – jellemző a magyar fiatalok céljaira – óriási házat, na jó, inkább várat építtet. Az erdő nyugalmát emígyen felkavarók ellen természetesen az erdőtündér indul hadba, hogy visszaálljon a korábban megvolt harmónia. De, hogy ne legyen ilyen egyszerű a sztori, a várépítészetbe belehabarodott lovag és az erődtündér párharcába egy rafinált és gonosz, sárkányszerű szörny is bekapcsolódik. A históriában mégsem ők a főszereplők, hanem Detre és Márton az említett várban dolgozó két apród. E helyen ugyancsak hajazva Tolkien Gyűrűk ura című történetfolyamához, ahol az apróka emberformák a főhősök.
Majsányi Kati talán kissé megkésve, de törve nem, jött rá, hogy az új magyar olvasóközönségnek már régóta jár egy saját, magyar tündérmese. Ezekben a történetekben pedig pont az a jó, hogy szinte minden korosztályra rátalál: a gyerekekre, a serdülőkorúakra és persze a szülőkké, nagyszülőkké váló felnőttekre is. Varázslatosan garantált a siker!