Richard Stark, alias Donald E. Westlake, aki „termelékenység” szempontjából az amerikai Nemere István, a Parker detektívről szóló krimijei kapcsán került újra a figyelem középpontjába. Az Agave Kiadónak köszönhetően, kinek először, kinek újra bemutatkozik egy ízig-vérig amerikai krimihős, az a fajta bűnüldöző, aki stílusával, módszereivel, hatékonyságával messze túlszárnyalja a legnagyobb alvilági figurákat is.

A nagy kérdés persze az is lehet, hogy van-e élet a Raymund Chandler klasszikus krimiíró által életre keltett Philip Marlowe-n túl? Úgy tűnik, hogy van, a helyes válasz Richard Stark Parkerje, ami nem egy golyóstoll, hanem egy kíméletlen, öncélú, sokszor túlzottan is a pénzbevételt szem előtt tartó igazságosztó. Na, mert, hogy Parker, nem egészen úgy detektív, bűnüldöző, ahogy megszoktuk, őkelme inkább amolyan képregény-figura, amolyan bosszúálló, könyörtelen gyilkos, aki persze a rosszfiúkra sújt le. A Parker és a szajré meg a Parker és a szindikátus egy kötetben került most Magyarországon kiadásra, a ponyvaregények világában szokatlanul – de hasonlóan a rockiparban alkalmazott úgynevezett split formátumhoz – egy csomagolásban kínálnak két művet a fogyasztóknak. Ez esetben Stark két legmarkánsabb akció-krimijét, melyek jócskán magukon viselik a Parker-sorozat minden nagy sikert hozó jegyét. E jegyek alapján olvashatjuk e történetekről, hogy a „legkeményebb bűnügyi irodalom” kategóriába tartoznak, mely históriákban a főszereplőt zömében a véres bosszú ambicionálja. Mindezek ellenére, vagy tán épp ezért, úgy gondolom, hogy a Parker-epizódok népszerűek lesznek (már ha most nem azok) Magyarországon is, hiszen Stark könyörtelenül küzdő, keményöklű hőse jócskán közel áll azokhoz a rosszfiúkhoz, akiket az elmúlt két évtizedben Quentin Tarantino, Frank Miller, OIiver Stone és Roberto Rodriguez már megszerettetett velünk a mozikban.