„Elrabolták a dzsinnek a mutert. Ott laknak az ágya alatt, a palackban, és mindig hallani lehet, amikor kijönnek, olyan érdekes cirpegő hangjuk van, mint amikor ereszt egy vizes gumimatrac. Amikor a dzsinnek elrabolják a mutert, mindenféle vicces dolgokat csináltatnak vele”. Így kezdődik Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című korszakalkotó könyve, melynek révén – úgy vélem – egy tabu dőlt meg végre.

És, hogy milyen tabu? Hát igen, a gyermekek és alkoholista szüleik viszonyénak tabuja. Mert, hogy az egyik, magát legmakacsabbul tartó tabu a mai napig az iszákos szülő, de még inkább, az iszákos anya. A gyermekek rendkívül nehezen, vagy tán sosem beszélnek erről. Elekes Dóra író, aki saját elmondása szerint sem nem pszichológus, sem nem szociális szakember, kellő alázattal és főleg mély empátiával nyúlt az alkoholista anya és gyermeke kettősének témájához. Ez a téma pedig kényes, és ha jól megfigyeli a könyvolvasók társadalma a tabufeloldások, vagy csak simán, a feloldások könyveinek korszakát éljük jelenleg. A muter meg a dzsinnek is ilyen könyv, mely ugyan nem vaskos és nem is tudományos, hiszen irodalom, mégpedig novella formátum, mégis sok mindenre tanít. Elsősorban tehát arra a gondolatkörre, melyet az alkoholbetegségben szenvedő szülőtől szenvedő gyermek gondolatköre, melyet a legritkább esetben hall meg a külvilág.  A szenvedélybetegségek egyik leginkább pusztító fajtája egy felnőtt családtag számára is nagy kihívás, nem, hogy gyermeknek, mi több a szenvedélybeteg gyermekének. Elekes Dóra kötete nemcsak a tabudöntés miatt zseniális és bátor, de azért is, mert bizony ő rátalált arra a hangvételre, melyben igenis van kedves báj, kedves életlátás, gyermeki tisztaság, meseszerűség és urambocsá’, humor, kedves, bájos, gyermekhumor. Ezért ér aranyat ez a könyv, mely az emberi mélységekből kiált az ég felé, vagy ha úgy tetszik a társadalom felé. A kötetet a korábbi Elekes-kiadványban már jól bevált Kun Zsuzsa grafikus érzékletes rajzai teszik feledhetetlenné.