A Helikon Zsebkönyvek sorozatban a kiadó az európai és világkultúra alapvetéseit gyűjtötte egybe, melyben számos vallásalapító, író, költő, hadvezér mellett a tudomány jelesei is helyet kaptak egy-egy művükkel. Friedrich Nietzsche akkora spíler volt a filozófiában, hogy tőle több munka is megjelent e szériában, ezúttal az egyik legprovokatívabbnak mondható írását, Az antikrisztust ajánljuk.

Máté evangéliumában olvassuk, hogy Jézust ördögűzése miatt a farizeusok őt Belzebubnak, az ördögök fejedelmének titulálták. Nietzsche Az antikrisztus című művében ugyancsak az Istent támadja, tagadja, és végül önmagát emeli isteni szintre.
A bevezetőben azt írtam, hogy „ajánljuk” Nietzsche eme kötetét, de talán hozzá nem egészen kellő módon való érzület és értelem híján nem szívből, hanem okulásul megy ez az ajánlás. Friedrich barátunk ugyanis a kereszténységet, mint az élet ellenségét és tönkretevő rendszerét írja le, s fejti ki gondolatait róla. Az a megnyugtató (?) egy dolog van ebben, hogy a szerzőnek számos alkotói korszaka volt, ezekben egyrészt fontos részt jelentett az ateizmus, az istentagadás, de ugyanígy tagadta és kritizálta a darwinizmust és a szocializmust. Alapvetően az individulizmusra építette filozófiájának lényegét, melyben az „ember feletti, emberen túli ember” volt az az eszménykép, melyben a megvalósítandó jót megfogalmazta. Erről szóltak művei, filozófiai írásai, versei, zeneművei is.
Az antikrisztus című műve bizonyára az egyik legprovokatívabb és leginkább felkorbácsoló írás, melyről egyik kritikusa így fogalmazott többek között: „Friedrich Nietzsche „Antikrisztus”-nak hívta magát, és egy könyvet is írt ugyanezzel a címmel. A következőképpen érvelt az ateizmus mellett: és most meg fogom cáfolni az összes isten létezését. Ha volnának istenek, miképpen viselném el, hogy én ne legyek isten! Tehát nincsenek istenek.”
Nietzsche az értelmet ugyanúgy megvetette, ahogy a hitet, és gyakran szándékosan ellentmondott önmagának, azt állítva, hogy „egy gúnyos mosoly végtelenül nemesebb, mint egy szillogizmus”, és szívesebben folyamodott a szenvedélyhez, a retorikához, sőt a szándékos gyűlölködéshez, mint az észhez.
Az antikrisztus egyik hozadéka, hogy az abban elhintett nietzsche-i szellemi magvak a ma immár posztmodern társadalmi viszonyok között létező poszt-baloldali tömörülések eszmeiségében még megmaradtak. Hitem szerint ez nem előre vezető út, de a humanista mozgalmak számára Friedrich Nietzsche filozófiai provokációi jelentik az egyik kiindulópontot, így pedig egy fantaszta bölcsesség izgalmának lehetünk mintegy száz, száznegyven év távolságában gondolkodó tanúi.