Na, végre! Sikolthatunk fel Ben Brooks Lolito című excentrikus regényére elsőként reagálva. Aztán a második sóhaj már nem a tinédzser fiú anyja korabeli nővel kialakuló szerelme történetének hűházása, hanem az, hogy de jó is volt az a Zabhegyező. Ugyanis a történet alaplihegése kísértetiesen hasonlít Salinger klasszikusára. De a Lolito nem lesz ettől rossz könyv.

Azt kell, mondjuk, hogy a mai fiatalság kiúttalanságából, reményvesztettségéből, szerelemmel kapcsolatos végletes elbizonytalanodásából és koravénséget okozó szexmániájából remekül megél a könyvpiac. Ki tudja ugyanis, hogy már hányadik olyan könyvről szól a fáma, mely korunk tízen- és huszonéveseinek megannyi nyűgét nyámmogja irodalmi keretek között… Hát igen, ennél most csak tán a foci és a világpolitika a felkapottabb téma. Pedig ez is fontos. Ben Brooks végre kimondta, amit jó ideje nyafognak a mai tinédzserek: kell nekik egy tanár néni, egy anyjuk-korabeli maca, aki végre jól bevezeti őket a szerelmek érzékiségébe. A Lolito pedig első blikkre tényleg nem más, mint, amit szinte már hetente olvashatunk a bulvárlapokban, ahol rendre arról tudósítanak, hogy „diákjával kezdett ki a szexéhes tanárnő”, „osztályfőnökét ejtette teherbe az elsős gimnazista srác”, stb, stb, stb. Ben Brooks könyvével szerencsénk van, mert mint a bevezetőben írtam, a regény ugyancsak jól idézi vissza a Salinger által lefektetett zabhegyezős alapokat, vagyis, hogy egy kissé cinikus, depressziós, és az élet nagy dolgaival nagyon is bizonytalan tizenéves (egész pontosan tizenöt) srác belső világát.
A főhős, Etgar természetesen a valóságtól való masszív elrugaszkodása alapvetésén, azaz az interneten találja meg új eszményét, egy milf-et, azaz középkorú hölgyet. A nem is kissé törvénytelen felállás nem akad meg csupán a virtuális valóság adta keretek között, bár tény, hogy Etgar és Macy jó sokáig babrálnak egymással csupán a netes társkeresőn. Nabokov Lolitája óta tudjuk, hogy azok, akik úgy esnek szerelembe egymás iránt, hogy a köztük lévő korkülönbség a szülő-gyerek relációt is modellezhetné, nos, azok nem feltétlenül a kapcsolatok legegészségesebbikét élik meg, viszont a közönség imádja. Igen, Etgar és Macy amolyan szerelmi pankrátorok, a maguk kellően adagolt, sajátságos humorával, agyafúrt érzékiségével, valamint a kor adta előítéletekkel és közönyösségóceánok átkával együtt.
Az pedig, hogy a könyv borítóján a posztmodern hangulatú kompozíció egyetlen formai eleme egy csemegeuborka, mindent elárul Ben Brooks írói nyelvezetéről és pofonegyszerű irodalmi megoldásairól, valamint empatikus műveltségéről, emberismeretéről.