Az 1979-ben született Agnes Martin Lugand egy csapásra híres lett A boldog emberek olvasnak és kávéznak című regényével. Lugand korábban a Femen nevű radikális nőmozgalom aktivistájaként már letette névjegyét a közélet asztalára, a fenti című könyvével viszont – bár a regény kiindulópontja erre enged következtetni – mégsem a szélsőséges megoldással állt elő.

A boldog emberek olvasnak és kávéznak egy rendkívül erős drámai helyzetbe került asszony felemelkedésének históriája.  A főhős, Diane, egyetlen nap alatt veszíti el szeretett férjét és kislányukat. A tragédia okozta sokk, majd a mély gyász természetesen súlyos lelki válságba taszítja Diane-t, sokáig kétséges, hogy egyáltalán visszatalál egykori énjéhez. A lelki megpróbáltatás oly kemény, hogy úgy tűnik, az asszony számára nincs megoldás arra nézve, hogy legyen értelme életének. Aztán egy jóbarát ajánlatára mégis megpróbálja a szinte lehetetlent és elvonul a világtól, egy számára addig idegen környezetbe, egy kis ír falu magasztos csöndjébe burkolódzik el. Diane számára ekkor újra kinyílik a világ, s úgy tűnik, lelke felenged a gyász okozta szorításból. Ismét élniakaró, célokat maga elé kitűző, értékes embernek érzi magát, már csak azért is, mert a csendes vidéki falucska adta harmónia mellett felbukkan egy titokzatos férfi is, aki nemcsak érzelmeket, de annál sokkal többet is kivált Diane-ből.
A szerző könyve a fentiek ellenére sem egy hagyományos, (túl)romantikus történet, hanem egy mély lelki folyamatokra rámutató, emberi sorsokat elementárisan ábrázolni tudó regény. Lugand a megjelenést követő hónapok után a bestseller listákon szerepelt új művével és számos helyen méltatták, hivatkoztak rá, mint a nőre, aki íróként képes bemutatni az érzékeny és mégis keményen harcoló asszony alakját. Az immár rajongókká avanzsált olvasók tömegét a kötet alapvető üzenete: a gyászból való kijutás, kiszabadulás szép példája.