„Az ember, aki meglátta az angyalt.” Ez áll Andrej Tarkovszkij filmrendező párizsi sírján. Az 1932-ben született és 1986-ban elhunyt, részben lengyel származású orosz (szovjet) filmes küzdelmes élete legjavának mondható utolsó tizenhat évéről szóló Napló a mai napig legendás iromány. A filmrajongóknak akár kötelező darabnak is mondható kötet most került nagyítóm alá.

Talán nem vagyok elszállt, ha azt írom, hogy Andrej Tarkovszkij filmjei személyes élménnyé válnak a jó szemű néző számára, valahogy úgy, ahogy egy keresztény bizonyságtételt halva a megtérés felé indul el a nyitott szívű hallgatóság. A Napló Tarkovszkij életének legizgalmasabb éveiről szól, arról az 1970-től egészen 1986-ban bekövetkezett haláláig tartó időszakról, amikor legjelentősebb filmjeit – a Solaris, a Tükör, a Sztalker, a Nosztalgia és az Áldozathozatal című műveit – készítette. Bár, ha jól meggondolom az ez előtti két első filmje, a hangos nemzetközi sikert aratott Iván gyermekkora és az 1966-ban készült Andrej Rubljov is ugyanolyan fontosak. No persze, Tarkovszkijnál nem volt üresjárat, nem volt „töltelékfilm”.
A filmrendező valós idejű önéletrajzi írása egyszerre végtelenül objektív és persze magától értetődően nagyon is szubjektív. Nemcsak a történések adatai szerepelnek naplójában, hanem a magánélettel és az alkotói élettel szoros összefüggésben lévő meglátások, gondolatok, kétségek, bizonyosságok, elemzések, fejtegetések is helyet kaptak a legendás filmrendező által lejegyzett oldalakon. Ezek miatt egy az egyben láttatja a Napló Tarkovszkij szemén keresztül a világot, azt a hetvenes és nyolcvanas évekbeli szovjetunióbeli és nemzetközi színteret, ahol a filmrendezők mozognak. Sőt, Tarkovszkij nemcsak házasságairól, gyermekéről, családjáról és filmes munkásságáról, de angliai és olaszországi előadásai és színházi rendezéseinek kulisszatitkairól is sok mindent elárul naplójában.
Az írásművé nemesedett kronológia egy teljes életnyi, a diktatórikus, embertelen szovjet rendszer elleni kíméletlen küzdelem története, melyből számomra az derül ki, hogy Tarkovszkij zsenialitását a kommunisták szellemi és fizikai terrorja megcsorbította ugyan, de lesöpörni nem tudta. Az alkotó Naplója egy halálig tartó hősies küzdelem leírása, melyből visszaigazolni látszik a hippi mozgalom híres mondása: „Harc nélkül ne add fel!”