Kétféle dolog történhet halál szempontjából egy underground magyar zenésszel: vagy kultikon lesz, mint Jim Morrison, vagy felszívódik a végtelen emlékezetkiesésében. Hallottunk már sok ilyet. Az igazán nagyokról haláluk után könyveket írnak és emlékműsorokat adnak tiszteletükre, a róluk készült fotókat bekeretezik. Dénes József, vagy, ahogy többen ismerték, Dönci annyira nagy ász volt, hogy ő maga írta meg azt a bizonyos memoárt, igaz, azt ő se tudta megoldani, hogy ezt a halála után tegye.

És igen, Dönci, a magyar underground egyik legnagyobb gitárosa volt. És ezek szerint író. Az idei ünnepi könyvhétre megjelent Szökésben – Dönci visszaemlékezései című könyvének csatakos sorsához hasonló kacifántos története van, ahogy a kötet szerkesztője egy helyen 2008-ban megírta. „Dönci: Szökésben című kéziratát a szerző tavaly nyáron jutatta el hozzám. Nyomban látszott: nem csupán a kor fontos dokumentuma került a kezembe, hanem egy jelentős memoár-kötet. A litera hozott a szövegből részletet, Döncivel a folytatásos közlésben állapodtunk meg, és később, egy könyvkiadóval történt előremutató megbeszélés után, szerkesztői részvételemmel, a kiadásban is.”  Innentől még hat év telt el és a kötet szerkesztése elkészült, Dénes József feltámadt – legalábbis irodalmi értelemben. A könyv pedig egy új platform Dönci köztük kísértő lelkének, melynek lenyomata korábban leginkább analóg és digitális adathordozókon volt megtalálható.
A kötet, számomra alapvetően a nyolcvanas és kilencvenes évek magyar underground rockzenei színterének hiteles, autentikus leírása, a lehető legbelső körből nézve. Dönci világlátása veretes esszenciája annak, ahogy az akkor a felnövekvő új, újat akaró (később mondták már rájuk azt is, hogy rendszerváltó) nemzedék gondolkodott, reflektált, alkotott, küzdött, győzött vagy elbukott. Dönci önmagában nyilvánította ki generációja minden vágyát, ahogy alapvetően a zenélésben, az alkotásban, a féktelen ideakergetésben lelte meg sorsa értelmét. A Vidámpark nevű bandában vagy az Európa Kiadóban (és még más zenekarokban) végzett zenei munkássága ugyanazok körében vált, immár a könyv által is magasztos követendő példává, akik nagyjából a kétmilliós Budapest frekventált kerületeiben már a történelemkönyvek szerinti 1989-es dátumhoz képest jóval hamarabb, előadásaik, kiadványaik, életvitelük és gondolkodásuk révén leváltották a szocialista rendszert.