Ha már csak a szemed kívánja, akkor olvass el néhány sÖrt. Ez lehetne az Óda a sörhöz című antológia mottója. Az új kötetben a világirodalom (s benne természetesen a magyar szerzők) klasszikusainak sörrel kapcsolatos regény és versrészletei találhatók. A maximalisták, akikbe azért némi költészet is szorult, bizonyára úgy fogják olvasni a könyvet, hogy közben egy sört kortyolgatnak.

Talán csak a nőkről lehetett volna ennél kedvesebb és szívhez szólóbb könyvet szerkeszteni, mint az Óda a sörhöz című kiadvány. Az önmagát „irodalmi sörolvasókönyv”-nek aposztrofáló pofás, zsebkönyv alakzatú kötet már borítójával – mely a szerzők neveiből és a címből egy élénken habzó, frissen csapolt pohár sör alakját adják ki – is arra ösztökéli az olvasót, hogy ne csak olvasson a finom, hűs italról, de kóstolja is menten. A Corvina Kiadó Király Levente szerkesztővel együtt alkotta meg ezt a testet-lelket melengető kiadványit, mely tehát mind külsejében, mind pedig tartalmában igazi kuriózum.
Az irodalomtörténeti csemegének is beillő kötetben a remélhetőleg már jól ismert klasszikus művek egy-egy sörtémájú részletét olvashatjuk. Így többek között Ady Endre, Charles Bukowski, Bulgakov, Dosztojevszkij, Göethe, Hajnóczy Péter, Hašek, Hemingway, Hrabal, Illyés Gyula, Krúdy Gyula, Thomas Mann, Márai Sándor, Moldova, Örkény, Móricz, Petri, Rimbaud, Rejtő és Tersánszky egy-egy költeményének illetve prózájának részlete csillog a lapokon, mint friss csapolású sör korsajának falán az üvegcsepp. Az pedig, hogy az irodalomtörténet szerint is erősen italozó alkotókról van ez esetben szó, csak hitelesíti a dolgot.
A szerkesztő egy rövid, de annál tömörebb előszóban azért rendesen helyrerakja a sör kultúrtörténetét, egy helyen például így: „A sörészetileg sötét görög-római ókor után a középkor jelenti a felvilágosodás hajnalát: a mindent elöntő bordalok árjából fel-felbukkan néha a sörös tematika, hála elsősorban a németeknek és az angoloknak. De az igazi sör-ősrobbanás a 19. században jön el: ekkor foszolik szét a bormámor köde az írók fejében, és betódul a friss, gyöngyöző sör a dolgozószobákba.  A 20. század pedig önmagában óda a sörhöz, gondoljunk a cseh nagymesterre, Hrabalra, akinek nem létezik hiteles fotója habos korsó nélkül. De nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk: ahogyan Krúdy zenésíti meg a témát, az a szimfóniák szimfóniája, sÖromódával a végén.”
Mi kell több? Egészségünkre!