Robert Merle Üvegfal mögött című, nagy sikerű regénye, 1970-ben készült, hatodik munkája. Merle ezzel a művével tovább folytatta azt az utat, melyet az addigiakkal – 2 nap az élet, Mesterségem a halál, A sziget, a Moncada és Állati elmék című könyveivel – a társadalmi feszültségek és az erkölcsi, filozófiai, etikai problémák kereszttüzében élő emberek ábrázolásában már kitaposott. Ebben a könyvében az 1968-as francia diáklázadásokról ír, s teszi ezt nem is akármilyen platformról, hiszen ő akkor a lázadások középpontjának számító nanterre-i egyetem volt tanár.

Kissé bajban vagyunk most itt, Európa közepén 1968-cal kapcsolatban, hiszen a forradalom gyermekei Magyarország uniós tagsága óta gyakorlatilag hol kisebb, hol nagyobb vehemenciával támadják társadalmunkat. Más volt a helyzet persze az „átkosban”, amikor valamiféle huncut különcségnek, a nyugati baloldal 68-as revolúciója, a minket elnyomó szovjet rendszer elleni lázongásnak is betudható volt. Most, hogy ennek az álomnak is vége és persze újra rá kellett jönnünk, hogy mivel a Nyugat nem ízlelte meg a szovjet dobtáras géppisztolyokkal megtartott véres diktatúrát, még a kanyarba sincs, a tekintetben, hogy mi is az a baloldaliság. Ha pedig mégis, akkor inkább John Lennon vagy Robert Merle. Ez utóbbinak is az Üvegfal mögött című legendás kötete. A klasszikussá vált francia regény valahol nagyon is kordokumentum, tényregény, történelmi regény, hiszen Robert Merle maga is jelen volt, amikor 1968 májusában kitörtek a párizsi diáklázadások, tanárként dolgozott a helyszínen.
Az Üvegfal mögött alapvetően a hagyományos merle-i recept alapján készült, vagyis egy zárt környezetben élők közösségét követi nyomon a kirobbanó feszültségre fókuszálva, a kellő olvasmányossággal, aktuálpolitikai, társadalomtudományi alapossággal és persze csipetnyi erotikával, humorral.
A szerző többek között így nyilatkozott a regényről: „Engem egy csöppet sem zavar, hogy az Üvegfal mögött-ben együtt szerepelnek valóságos emberek (Grappin, a dékán, Beaujeu, a dékánhelyettes, Riviére, a quaster, a diákok részéről pedig Cohn-Bendit, Duteuil, Tarnero, Xavier Langlade) és költött alakok. (…) Nem tagadom, jobban esne, ha világosabb választ adhatnék azokra az eseményekre, amelyeket megfigyeltem. Másrészt nem látom be, hogy miért – miféle államrezon nevében – kellene úgy tennem, mintha nem volnék bizonytalan, amikor pedig az vagyok.”