Elárulom a Kedves Olvasónak, hogy nem minden könyvről tudom megállapítani teljes bizonyossággal, hogy valójában miről szól. Ilyen Alister E. McGrath Meghökkentő értelem című új kötete is, melyben alapvetően a tudomány és a (keresztyén) hit kapcsolatát, egymásra utaltságát és ellentmondásait veszi górcső alá, állítja ő.

McGraht professzor természetesen nem rejti véka alá keresztyén hitét, mi több, kötetével azt a létező, bár nem mindenki számára látható hidat kívánja ábrázolni és okfejtésekben megfogalmazni, mely szerinte átjáró a tudomány és a hitélet között. Azt már korábban is megfigyeltem, hogy az ilyen kötetek textúrája nem egy helyen meglehetősen filozofikussá válik (mi mássá?) de, hogy tovább menjek, a nem is kissé elvont dolgozatokba a filozófia mellé párszor betársul a költészet is. E különös szellemi nászból aztán ilyen mondatok születnek: „Mélységesen vágyunk megérteni olyan dolgokat, amelyek összefüggés nélküli események sorozatának tűnnek.” Vagy: „A feldolgozhatatlan információbőséggel szembesülve az összefüggéstelenség és az értelmetlenség szakadéka szélén egyensúlyozunk. Úgy tűnik, hogy a valódi tartalom számunkra érthetetlen – ha egyáltalán létezik olyan jelentés, amelyre rá kellene találnunk. Sokan elviselhetetlennek tartják egy jelentés nélküli világ gondolatát. Ha a világnak nincs jelentése, akkor az életnek sincs értelme.”
McGarth stratégiája egyszerű és persze biblikus, még a számok vonatkozásában is, hiszen Krisztus és az tanítványok számával megegyező számú okfejtésben viszi végig a tudomány és hit egységének alapgondolatát.  Az igazi vibráló feszültséget az úgynevezett „új ateizmus” bántóan leegyszerűsítő és sokakat elbizonytalanító vallásellenes állításaival való összevetés jelenti a könyvben. A természettudomány kontra keresztyén hit párharcát az utóbbi nézőpontjából az egymásba simulás, az egymásba békélés képével zárja McGarth professzor: „Arra van szükségünk, hogy felemeljük a tekintetünket, és meglássuk az értelem végtelen óceánját, amely ezek mögött terül el, és ahonnan ezek is származnak. A világban látható dolgok ugyanis mind csupán útbaigazító jelek, és engednünk kell, hogy elvezessenek minket forrásukhoz.”