Talán a tavasz szele, talán a vakszerencse sodorta elém az antikváriusnál Győrffy Attila Édenapokrif című kötetét, mely olyan korai zsengéje az alkotónak, hogy még a world wide web is csak alig, sőt szinte semmi nyomot nem produkált. A könyv érdekessége, hogy a számos műfajt vonultat fel, így például a hagyományos értelemben vett verset, valamint prózaverset, fiktív levelet és episztolát is.

Az Orpheusz Könyvek sorozat részeként 1990-ben megjelent Édenapokrif című könyv kiadói ajánlója figyelemre méltó módon tálalja egy helyen a 2014-ben József Attila-díjas Győrffy Attila költészetét,  amikor ezt olvashatjuk: „A barokkos képzelgésekkel, látomásokkal, szerepjátszásokkal átszőtt írásokban életérzéseit, létélményeit, emlékeit, sóvárgásait és csalódásait megfogalmazva, elsősorban továbbra is az örök emberi kérdések, a végtelen olthatatlan szomja, a szerelem, a halál, az Isten és a megváltás problémakörei foglalkoztatják.” (Én ugyan nem írtam volt istenről és a megváltásról, hogy „problémakör”, de lelkük rajta, amúgy meg értem, mit akartak mondani.)
A bevezetőben jelzett műfaji sokszínűség a kötetben különböző fejezetekre osztva található meg, illetve kifejezetten ízléses és izgalmas fotómontázs-illusztrációkat készített a könyvbe Ősz Szilvia, aki ez esetben a Magyar Iparművészeti Főiskolai diplomamunkájaként adta képeit Győrffy kiadványához.
Az 1954-ben született Győrffy Attila a könyv kiadásának évében harminchat éves, mondjuk, éppen, hogy még fiatalember. Már nem útkereső, még nem bölcs, de rém határozott, megfontolt és a nyelv, a szavak, az irodalmi verbalitás közegében máris mester.  Fantasztikus víziókat felvonultató költészete a kiteljesedéshez ért, lényeglátása, egyedi hangvétele, káprázatos szókészlete és a lírában való új teremtésre kész képessége immáron hatékony erővel tör utat magának.  Hite és kétkedése egyszerre dolgozik, egyszerre formál, egyszerre épít.
A szerkesztők külön jelentőséget tulajdonítottak az úgynevezett episztoláknak. Ez az ókori költészettől népszerű és alkalmazott műfaj való névvel ellátott képzelt személyekhez írt verses levél alak, ahol a tartalom és a forma is nagy hangsúlyt kap, Győrffynél igazi mélységeket és magasságokat jelent. A költő hol rokonokhoz, hol ismerősökhöz, hol barátokhoz, kortárs alkotókhoz címezte fiktív leveleit. Ezek egyik jellegzetessége, hogy kérdésekkel spékelte tele, olyan felvetésekkel, melyek távol az ókori örökségtől, inkább a mai élet gondolatköreit érintik. Az érzelemdús, ironikus, esetenként dühös hangnemben is megírt levelekben felsejlik Győrffy Attila költő emberi kapcsolatrendszerének lírai pókhálórendszere is.