Újra aktuális lett Ómolnár Miklós 1989-ben írt Megszökött nemzedék című könyve. Egy olyan korban, mint a mostani, ahol már alig érti valaki a vendégmunkás és disszidens szavakat, de annál jobban ismeri a migráns kifejezést, nos, egy ilyen érában újra jó tudni, hogy miért indulnak meg a jó magyarok nyugat felé. Természetesen más és más korszak volt a rendszerváltás előtti 70-es, 80-as évekbeli időszak és más a mostani, egyeseknek disztópikus hangulatú. Egy maradt állandó: a határon átlépő, és oda egyhamar visszatérni nem akaró honpolgár. És a kérdések: miért és hogyan?

A rendszerváltás utáni nagy szellemi adósságtörlesztés része volt, hogy megírja valaki a disszidensek könyvét. Erre a munkára Ómolnár Miklós vállalkozott, aki újságíróként, íróként illetve egy ideig még aktív politikusként is bábáskodott a rendszerváltás utáni Magyarország új közízlése, tájékozottsága ügyében.  
A Megszökött nemzedék című könyvével azonban Ómolnár egy fontos szeletet illesztett vissza a helyére a nagy magyar tortából. Mert kinek ne lett volna az „átkosban” olyan rokona, barátja, ismerőse, aki bizony disszidált volna nyugatra, aki emigránsként akart volna a jobb és szabadabb élet reményében a világ jobb és szabadabb felébe költözni? Ugye, ugye. Ez a lépés, a rendszerváltásig egy brutálisan sorsfordító, és sorsformálásában a korabeli törvényeknek megfelelően visszafordíthatatlan tett volt. Azok, akik útlevél, vízum és egyebek hiányában lebuktak a kelet-nyugati határon, azok nem egyszer súlyos börtönévekre számíthattak, nem mintha az itthon maradt, hagyott rokonok, barátok számára ne jelentett volna a disszidenssel való kapcsolat megbélyegzettséget, hátrányba kerülést a hatóságok előtt. Nehéz ügy volt a disszidálás. Nem azok vállalták be ezt a minden egzisztenciát hátrahagyó lépést, akik nem szerették, nem értették hazájukat, Magyarországot, hanem azok, akik még ennél is többet akartak, akik tehetségesek, ügyesek, életrevalók és elsősorban önérzetesek voltak. Ómolnár riportkönyve az emigráció, az önként vállalt, de többségében mégis a politikai és gazdasági indíttatású disszidenseket veszi górcső alá, és nem azokat vizsgálja, akik a törvény keze elől menekültek, mert azért ilyen is volt.
A disszidálás komplett kultúra volt, tudhatjuk meg a könyvből, melyben természetesen az a nemzedéki életérzés is megfogalmazódik, hogy felnőtt egy új generáció, akik már egyre jobban nem tűrték el azt, amit apáik, nagyszüleik eltűrtek. A kötet rövid, frappáns, sok információval teli fejezetekben veszi végig a Magyarországról való elszökés különböző fázisait, a honi élet ellehetetlenülését, a különböző útipasszusok beszerezhetőségének kálváriáit, a szökés effektív részének mondható határátlépés ezernyi trükkjét, illetve az új hazában az érvényesülés és nem egyszer a csalódás sokféle képét, változatát.