Művészi pályafutása sokadik csúcsán adta ki Cseh Tamás a Hadiösvényen című indián-regényt. A könyv már régóta érett benne, illetve már 1968-ban el is készült, de az énekes-dalszerző ekkor, ötvennégy évesen érezte úgy, hogy megvalósítja gyerekkori álmát és kiadja ezt a könyvet. A Hadiösvény a művész 2009-es halála óta, ha lehet mondani, még inkább misztikummá nemesült, időről-időre érdemes fellapozni, hiszen az indiánok bölcsességére a világnak mindig szüksége van.

Érdekes, bár valahol nagyon is leegyszerűsítő megállapítás, hogy a festőként induló, majd később mégis énekes-gitáros előadóművészként kiteljesedő Cseh Tamásban ott szunnyadt az író is, lám, például a Hadiösvény című kötet is jó érv emellett.  Az talán még az alkotó sokszínű művészi érzékenységénél is érdekesebb, hogy ezt a művét harminc évig bírta tárolni a fiókban, és a rendszerváltás első pofonjait követő évek után vette rá magát, hogy mégis megörvendeztesse vele a publikumot, vagyis a rajongóit. Érdemes lenne, vagyis hát inkább lett volna, egy olyan közvélemény kutatást végezni, melyből kiderül, hogy a Cseh Tamás-rajongók miként vélekednek a Hadiösvény című könyvről, annak tartalmáról. Mert valljuk be, a regény első- és sokadsorban is az Utolsó mohikánt illetve a Nagy Indiánkönyvet megalkotó amerikai író, James Fenimore Cooper által képviselt stílust képviseli. Vagyis azt a monumentális, nagy részletességgel leíró regényirányzatot, melyben jelentős szerepet foglal el a folklór, a vadnyugati és indián tradíciók, az észak-amerikai történelem hiteles krónikája.
Mint ismeretes Cseh Tamás annyira élvezte és magáénak érezte az indián érzésvilágot, hogy társaival a Bakonyban saját, fikciós törzset alapított és ott életvitelszerűen tartózkodott és tesztelte közép-kelet európai testi-lelki önnön magát. Ki tudja, miféle módon lehetne megértetni a mai ifjúsággal, hogy a diktatúra ellen Magyarországon így is lehet ellenlétezni? Talán mesének tűnik az azóta felnőtt generációk számára ez a történet. Ahogy – mondjuk ki a szomorú tényt – az indián történelem és a magyarok történelme közötti magasztos párhuzamot sem értik már a maiak. Pedig a hetvenes, nyolcvanas években szocializálódott, akkor felnövő nemzedékek számára az indiánok voltak a hősök legnagyobb erkölcsiséggel bíró eszményképei.
A Hadiösvény amúgy nem moralizál, nem foglal állást, csupán egy vérbeli és alapos kalandregény, benne az indián törzsek közötti csaták hol véres, hol meglepő fordulatok hozó, de mindvégig autentikusnak ható epizódjaival.  A könyv bónusz plussza, hogy az izgalmas és tartalmas fejezeteket maga az író, Cseh Tamás illusztrálta szuggesztív grafikáival.
A szerző maga így ajánlotta anno a kötetet: „Ajánlom ezt a könyvet barátaimnak, akikkel 1961-ben egy hegyi tisztáson felvertük az első indián sátrakat. Tiszta törvényekre, egyszerűségre, átlátható, értelmezhető világra vágytunk.”