Mit rejt a kottatár?
A magyar zeneoktatás története szempontjából nagy jelentőségű dokumentumokat kapott a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola könyvtára: a könyveket és kottákat, amelyek egy helyi aukción bukkantak fel, Halász János (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő magánemberként vásárolta meg és adományozta az intézmények.

Az tanintézmény 1862-ben alapított jogelődje, a debreceni zenede volt az ország első olyan intézménye, amely magyar nyelven oktatta a magyar és a külföldi zenét, őskönyvtáruk pedig számos eredeti dokumentumot, kottát őriz az elmúlt több mint százötven évből.
A mostani adomány olyan megtalált dokumentumokat tartalmaz, amelyek egykor az őskönyvtár részei voltak, és ismeretlen körülmények között kerülhettek ki valamikor az iskola könyv- és kottatárából.
A két könyv és öt kotta közül az egyik kötetben, Tóth Aladár és Szabolcsi Bence Mozart élete és művei című, forrásértékű munkájában ma is megtalálható a zeneiskola könyvtárának pecsétje.
Nagy valószínűséggel az iskola őskönyvtárából származik az öt kotta is: a magyar zenei élet, a magyar zeneművészet, zeneoktatás hőskorszakából való első Rózsavölgyi-kiadások – jelezte a szakember.
A másik könyv Szőnyi Tódor számos ábrával illusztrált, Az emberi hang és annak képzése című munkája, amelyben benne van az egykori debreceni önképző dal- és zeneegylet pecsétje.
Halász János az átadáskor arról beszélt, hogy a debreceni zenede létrehozásához és fennmaradásához a zeneszeretet, az oktatásba vetett hit és elhivatottság mellett az egymásra találásra, a debreceni közönségre is szükség volt és szükség van. Szavai szerint „e kis ajándékkal” is példát szeretne mutatni az adományozásra, kulturális kincseink megőrzésének támogatására.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban