Kedves Olvasók, jelentem, újabb korszakba léptünk, mégpedig abba a periódusba, amikor korábbi regény, regények zanzáit olvashatjuk új könyvben. Így tett David Brawn szerkesztő is, aki a krimi királynőjének, Agatha Christie legismertebb nyomozó főszereplőjének, Hercule Poirot-nak bölcsességeit összegezte egy kötetben. Hogy mi szükség az ilyenekre, ahelyett, hogy elolvasnánk az eredeti műveket? Hát ez az, hogy nem helyette, hanem mellette van!

És folytatva a bevezetőben kezdett gondolatsort: van olyan izmos és nagy a Poirot kultusz, hogy egy saját kútfőből merített zanza csak növeli azt. Davdi Brawn szerkesztő alapvetően két dologra koncentrált az általa összeállított könyvben: összegyűjteni Hercule Poirot, az angolhonba szakadt belga nyomozózseni legnagyobb bölcsességeit, bölcsmondásait, humoros megállapításait és feltérképezni az író, Agatha Christie és kitalált hőse közötti szálakat.
A könyv teljes címe: A kis szürke agysejtek – Poirot bölcsességei, mely egyben utal a kötet mottószerű alcímére is: „A kis szürke agysejtekben van minden rejtély nyitja”, nekem azért ez így elég homályosan vezet rá a belga detektív legendásan agyafúrt gondolkodására.
A kiadói ajánló szerint a könyv létrejötte azt a célt szolgálja, hogy Agatha Christie segítségével megismerjük Hercule Poirot-t, magát az embert, a hétköznapokban is nagyszerű jellemet, a kackiás bajszú, néha talán túlon-túl is büszke és magabiztos nyomozót. Agatha Christie, az 1920-as első krimitől kezdve, meglehetősen hosszú idő át üldöztette Poirot-val a bűnt, hiszen harminchárom regényben és ötvennégy novellában csillogtatta meg a belga nyomozó zsenialitását. Az irodalomtörténészek azt is tudva-tudták és feljegyezték, hogy Christie – vélhető munkamániájának is köszönhetően – nagyon-nagyon sokat „dolgozott Poirot-val”, aminek következtében még az is előfordult, hogy „összevesztek” az írónő megelégelte a markáns hőst, és mintegy tíz évnyi folyamatos „közös munka” után úgy érezte, hogy a figura elviselhetetlen számára, mi több egy helyen naplójában azt is írja Christie, hogy Hercule „egy egocentrikus, dilis alak”. Láthatjuk, hogy Agatha Christie és Hercule Poirot igen közel álltak egymáshoz, olyannyira, hogy a kései ellenérzésekre sem hallgatott az írónő és nem pusztította el hősét, s látva a közönség Poirot iránti rajongását, megtartotta, és az 1930-as évek után is folytatta a Poirot-történetek írását. A kötet jól mutatja ezt az időszakot is, ahogy Hercule, a zseniális, jellegzetes angol és vegyesen belga humorát megcsillantva fölöttébb bölcs megállapításokat tesz. Azt is az irodalomtörténet asztaláról elcsent aktában olvastuk, hogy Christie soha nem írt olyan regényt, melyben együtt szerepelt volna Miss Marple és Hercule Poirot. Egy nemrégiben előkerült hangfelvétel szerint ezt így indokolta: „Poirot, a tökéletes egoista nem szerette volna, ha (ki)oktatják saját mesterségében, vagy, hogy egy élemedett vénkisasszony tegyen neki javaslatokat.”
Poirot tehát egoistának lett bélyegezve, személye mégis túlszárnyalta a másik Christie hőst, Miss Marple-t. A kis szürke agysejtek nyomai, nyomatai pedig ott vannak minden egyes Poirot-bölcseletben, fogyasszuk őket egészséggel, bátorsággal, s ezek szerint kellő egóval!