Hogy Shakespeare nem volt normális, azt mindenki tudja, aki elolvassa egy-két színművét. Shakespeare-i sorokat, mondatokat, gondolatfutamokat nem ír le normális ember. Normális ember bevásárlólistát ír, meg üdvözlőlapot. A kissé ütődöttebbek blogot, meg újságcikket, a menthetetlenek tanulmányokat és regényeket. De olyanokat, mint amiket a brit bárd papírra vetett, nos, olyanokat nem is senki. Na, talán egy Dosztojevszkij, vagy egy Homérosz, de ezt tegyük félre egyelőre. Most ugyanis kiderült a titok, miért írhatott olyan sorokat Shakespeare, hogy „York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át…”
 
Kannabisz nyomára bukkantak a William Shakespeare kertjében talált négyszáz éves pipákban, adta hírül a minap az MTI. A szerző kertjének földjében, illetve Stratford-upon-Avonben kiásott pipák vizsgálata során elemzésre alkalmas mintákat találtak, amelyeket Pretoriában, a legfejlettebb módszerekkel vizsgáltak meg. A dél-afrikai Witwatersrandi Egyetemen gázkromatográfiás tömegspektrométeres technikával végzett elemzés a huszonnégy pipadarab közül nyolcban találta kannabisz nyomát, ebből négy a szerző kertjéből került elő. Két továbbiban kokain nyomai kerültek elő, de ezek a pipák nem Shakespeare birtokáról származnak.
A felfedezést mindjárt felkapta néhány mindenre elszánt irodalomtörténész és sietve kimutatta, hogy a költő szonettjeiben vannak árulkodó jelei annak, hogy a mester ismerte mindkét kábítószer hatásait. A hetvenhatodik szonett eredeti angol szövegében az áll: „invention in a noted weed”, ami a felfedezésről elsőként író The Independent brit lap szerint azt is jelentheti, hogy Shakespeare füvet akart használni az íráshoz. Ugyanebben a szonettben szerepel a „compounds strange” kifejezés is, ami a lap szerint furcsa anyagokra, talán a kokainra utal.
Shakespeare drogfüggőségéről beszámoló brit lapok elmondják, hogy a 17. századi Angliában számos dohányfélét töltöttek a pipákba, volt köztük észak-amerikai nikotinos és a perui kokalevelekből nyert kokainos is. Azt eddig nem említettem – szándékosan –, hogy a szerző házának közelében talált pipadarabok ugyancsak a 17. századból származnak, így érthető, ha az elemzések is az ezerhatszázas évek dohányzási-drogozási szokásairól szólnak.
Mondjuk az eddig keveseknek tűnt föl, hogy Shakespeare Stratford-upon-Avonból legkésőbb 1592-ben Londonba költözött és 1616-ban már meg is halt, így erősen kétséges, hogy hajdani kertjében megtalált 17. századi pipák, vagy az akkori dohányzási szokások vajon összeköthetőek-e a szerzővel.
Persze azt mindenki tudja, aki fiatal korában a megfordult komolyabb könnyűzenei fesztiválon, keményebb házibulin, vagy valamilyen filozofikus hajlamokat tápláló alternatív közösségben, hogy egy-két füves cigitől végtelenül kreatívnak érzi magát az ember. Még az is lehet, hogy olyan gondolatai támadnak: „Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés…” De, ha Shakespeare zseniális kreativitását a kannabiszhoz kapcsoljuk, akkor az irodalomtörténetnek előbb-utóbb választ kellene adnia arra a kérdésre, mit nyomott Homérosz, vagy Dosztojevszkij…