Mint egyfajta múzeumba, úgy tekinthetünk be Galsai Pongrác Rakéta Irodalmi Kávéház című kötetének lapjaiba. Az újságíró, szerkesztő ebben az antológiában tömörítette az általa a Rakéta újságban éveken át sorozatban leadott írásait. A cikkek témája mindig ugyanaz volt: egy adott irodalmi szereplő miként látja a letűnt kávéházi kultúrát, és azzal együtt a múlt részévé vált bohém irodalmárok világát.

Galsai Pongrác saját bevallása szerint mindig is lusta ember volt. Ennek a tulajdonságának köszönhető – állítja ő –, hogy kitalálta, hogy egy adott főszerkesztői megbízatásnak hogyan fog eleget tenni. A felkérés arról szólt anno, hogy Galsai minden héten írjon egy „derűs irodalmi történetet” az 1980-as években oly népszerű Rakéta Regényújságba. De Galsai hanyatló munkakedve, vagy tán fölösleges önbizalom hiánya miatt, úgy tervezte megoldani hétről-hétre a reszortját, hogy felkért egy-egy irodalmi nagyságot, írót, költőt, színészt, esztétát, művészettörténészt, újságírót, hogy maga mesélje el, milyen is volt, amikor még kávéházakban múlatták az időt a legnagyobbak, hogy éltek gyakorlatilag napokon, sőt néha heteken át egy-egy ilyen hangulatos vendéglátóipari egységben a korszak irodalmi héroszai.
Így hozta létre Galsai Pongrác, az önjelölt, ámde tehetséges szellemi főpincér a kávéházi irodalomtörténet füzérét, mely éveken át szórakoztatta a Rakéta Regényújság olvasóit, s mely füzér aztán később, 1988-ban kötetbe rendezve is kapható lett. Néhány név a kötetben szereplő – mára egyértelműen klasszikusokká váltak – közül: Abody Béla, Antal Imre,Bajor Nagy Ernő, Csukás István, Csurka István, Fenákel Judit, Gyárfás Miklós, Gyurkovics Tibor, Hernádi Gyula, Jókai Anna, Karinthy Ferenc, Kellér Dezső, Kolozsvári Grandpierre Emil, Mándy Iván, Nemeskürty István, Rab Zsuzsa, Szakonyi Károly, Szántó Piroska, Szentkuthy Miklós, Tabi László, Vámos Miklós, Végh Antal és Zsigray Julianna.
Galsai főpincér többek között így ajánlotta kötetét: „A mi papír kávéházunkba lépő olvasó szinte testközelből ismerheti meg a magyar írókat. A jelenlévőket is, akik e lapokon megszólalnak. Meg azokat is, akikről szólnak. A sokszerzőjű irodalomtörténet olvasói természetesen megismerhetik a kort is, a századfordulótól napjainkig (az 1980-as évek derekáig – a szerk.), az elmúlt hét-nyolc évtizedet, amelyben a magyar irodalom élt, élni kényszerült és továbbra is élni igyekszik.”