Miért távolodnak a dolgok? Miért? Távolodnak?
A klasszikus banános vicc kaptafájára igazítva lehetne visszakérdezni Kollár-Klemencz Lászlótól könyve címét. És persze joggal várhatjuk el a Kistehén zenekar énekesétől, hogy lazán és érthetően ad választ majd. Előtte azonban nézzük, milyen novellagyűjteményt írt, miféle újszerű életlátás hangzik ki soraiból…

A miért távolodnak a dolgok? amolyan füveskönyv, csak prózába töltve. Kollár-Klemencz László, aki a bevezetőben jelzett popénekessége és ezek szerint írósága mellett még ráadásul filmrendez is, mindezt tájrendező szakon végzett diplomájával zsebében, összetett gondolkodású ember, amolyan érzékeny szemlélődő, aki most kiadott történeteiben summázza életlátása tanulságait.
A novellafűzér majd rendszeres főhőse Toszka, akit egy helyütt Szindbáddal tettek párhuzamossá, életek, világok, látomások vándorló és megállapító átutazójaként.
A történetek alaptézise pedig minduntalan a régi, klasszikus „Vissza a természetbe!” mottó lehetne. A szerző egyfajta érthető civilizációs, és ne tagadjuk, mai magyar társadalmi kiábrándultság alapján mond el történeteivel ítéletet a jelenről. Arról a jelenről, melyben a személyek közötti kötődésnek mindig van egy mögöttes, az egyik fél számára nem ismert tartalma, eredője, oka. A címbeli kérdésre adott válasz persze sokrétegű, s valóban csak részben adható meg. Kollár-Klemencz László a természet, a flóra és fauna rendszeréből merített megnyugvást a széteső, távolodó dolgok, az egymástól elidegenedő emberek, túl- vagy szétcivilizált társadalom keltette gigantikus kérdőjelekre. Egyszerű történetek szólnak kecskékről, kutyákról, erdőségekről, lovakról és az őket szerető emberekről, no meg persze az emberi lét alapvető életérzéseiről, életvidámságról és szomorúságról. A kissé melankolikus összhangzatban azért mégis ott a végkicsengés által adott másik egység, az író puritán derűlátása, kedves humorral átitatott meséi.

A miért távolodnak a dolgok? amolyan füveskönyv, csak prózába töltve. Kollár-Klemencz László, aki a bevezetőben jelzett popénekessége és ezek szerint írósága mellett még ráadásul filmrendez is, mindezt tájrendező szakon végzett diplomájával zsebében, összetett gondolkodású ember, amolyan érzékeny szemlélődő, aki most kiadott történeteiben summázza életlátása tanulságait.
A novellafűzér majd rendszeres főhőse Toszka, akit egy helyütt Szindbáddal tettek párhuzamossá, életek, világok, látomások vándorló és megállapító átutazójaként.
A történetek alaptézise pedig minduntalan a régi, klasszikus „Vissza a természetbe!” mottó lehetne. A szerző egyfajta érthető civilizációs, és ne tagadjuk, mai magyar társadalmi kiábrándultság alapján mond el történeteivel ítéletet a jelenről. Arról a jelenről, melyben a személyek közötti kötődésnek mindig van egy mögöttes, az egyik fél számára nem ismert tartalma, eredője, oka. A címbeli kérdésre adott válasz persze sokrétegű, s valóban csak részben adható meg. Kollár-Klemencz László a természet, a flóra és fauna rendszeréből merített megnyugvást a széteső, távolodó dolgok, az egymástól elidegenedő emberek, túl- vagy szétcivilizált társadalom keltette gigantikus kérdőjelekre. Egyszerű történetek szólnak kecskékről, kutyákról, erdőségekről, lovakról és az őket szerető emberekről, no meg persze az emberi lét alapvető életérzéseiről, életvidámságról és szomorúságról. A kissé melankolikus összhangzatban azért mégis ott a végkicsengés által adott másik egység, az író puritán derűlátása, kedves humorral átitatott meséi.
Egypercesek

Turczi István a Magyar PEN Club új elnöke
A 99 éves szervezet előtt komoly feladatok állnak
XV. századi magyar kódex került elő
Orosz Örs úgy véli, megtalálta a szepesolaszi kódexkincs hatodik darabját
Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén