Akár egy szóban is összegezhetjük a költő új könyvének tartalmát. Ez az egy szó pedig a szeretet. Vajon miért fordult Juhász Ferenc erre a végső célra rá? „Áradásos szinonima” – költészete közel hetven éve ostromolja a szíveket, s úgy tűnik: a mester új kötetével még csak most helyezi fel a koronát életművére.

Juhász Ferenc korunk egyik legmarkánsabb lírikusa, ez a megállapítás pontosan ezen új könyve kapcsán nyer megerősítést. És a megállapítás annak ellenére is helytálló, hogy Juhász Ferenc több korszak kiemelkedő költője volt már, döbbenetes még csak az évszámot is elolvasni, amikor első művészeti elismerését kapta: 1949, ekkor kapta meg a Baumgarten-díjat. A számos alkotói periódust megélt költő nyolcvanhét évesen (!) is képes fontos, korszakos összeállítást letenni az asztalra. Juhász Ferenc legutóbbi, Halálszivárvány című kötetében fogta csokorba versprózai munkáit. A végtelen tükre című Juhász Ferenc kötet a költő negyvenhét kortársáról szól, a szerzőtől megszokott rendkívül magas szintű lírai formában, ezúttal versprózában.
A 86. Ünnepi Könyvhéten megjelent könyvről a költő lánya nyilatkozott, s mondta többek között: „A végtelen tükre összefoglalás, a nagy művészelődök tisztelete és a mai kortárs írók, festők, fényképészek, tudósok, zeneszerzők dicsérete. Benne az élet köszöntése, az élet biztatása, barátok elvesztése és emlékezetük – mindannak tükre, ami az alkotásban körülvesz minket.”
S hogy a bevezetőben említett szeretet, hogyan lesz origójává az írásoknak, arról maga a szerző beszélt így: „A költőnek hinnie kell a létet, és szeretnie kell azt a valóságot, amelybe született és azt a világot, amely végül is mulandóságával egyszer majd végleg betakarja. A költő legfontosabb tulajdonsága ez a szeretet, hisz ez a szeretet teszi töprengő homlokára fénylő tenyerét. Hitét a megmaradásban, bizalmát a teremtő időben, hisz maga se más, mint a teremtett idő, mint a hűség abban a létben, amely anyagával és természetével körülveszi, létének jelentést ad és bizalmat a megmaradásra."