Lehet, hogy szólni kéne néhány alanyi módon elhivatott drogos költőpalántának, hogy André Breton a megoldás, hiszen, mint olvassuk tőle: „az automatikus írás, amennyiben kellő szenvedéllyel míveljük, egyenesen a vizuális hallucinációhoz vezet.” A költő 1924-ben keltezett, Oldható hal című szürrealista költeményéről van szó, melyet Bakucz József fordításában élvezhet a magyar közönség.

Az Orpheusz Kiadó gondozásában megjelent Oldható hal kötetben nemcsak a fent idézett André Breton műve található, de azt megelőlegezendő, Sarane Alexandrian, francia költő és filozófus 1971-es Breton-tanulmánya is. Az „Aki orvossal kezd, azzal is végzi” szólás mintájára, a költészet múlt század eleji forradalmi állapotán merengve úgy fogalmazott, hogy „Aki dadaistákkal kezd, az szürrealistákkal végzi”.
Breton ugyanis tartóoszlopa volt a huszadik század első felében, Franciaországban virágzó új művészeti irányzatnak, a szürrealizmusnak. Neki köszönhetjük az 1924-es Szürrealista Kiáltványt. Ő volt az, aki Louis Aragonnal, a dadaista, szürrealista költővel együtt merült el az általuk vizionált művészeti, társadalmi és politikai irányzatokban. És szintén Breton volt az, aki kiábrándulva a világháborúból, a sztálini diktatúra által atomjaira gyalázott kommunista eszmékből, végül a csúcskapitalista Egyesült Államokba emigrált, hogy aztán onnan a háború után visszatérve újra, az akkor ismét erőre kapott, szürrealista mozgalom élére álljon.
A stílusteremtő Oldható hal több akkori és későbbi alkotó számára adott új löketet a költészetben illetve a prózában is, így többek között Allen Ginsbergnek is, aki néhány évtizeddel később, a tengerentúlon ismét felfedezte a breton-i találmányt, a szabad asszociációs folyamatban létrejövő szövegírást, igaz Breton „automatikus írása” ellenében, Ginsberg az övét „szabad verselésnek” nevezte.
A fent említett Sarane Alexandrian egyebek mellett így fogalmaz az Oldható hal kapcsán: „A szürrealista költemény: nyelvi orgazmus. A szöveg primordiális elem többé nem valamiféle egyszerű szerkezet – a szó, a vers, a mondat –, hanem egy összetett struktúra, a verbális folyam. (…)  Breton inspirációja soha nem volt ilyen könnyed, ilyen napfénnyel telt, ilyen gondtalan, mint ebben a csodálatra méltó, céltalan szövegben, amelyben a képzelet szemünk láttára fut ittasan szótól-szóig, mint ahogy a lepke száll virágról-virágra valami kertben.”