„Hát ezzel az absztrakttal nem dolgozott sokat.” „Tulajdonképpen az absztrakt festészetben az a jó, hogy mindegy, hogy melyik végénél akasztod fel a falra a képet.” Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel, beszólásokkal találkozhatunk absztrakt képzőművészeti tárlatokon. Holott valahol nagyon is nyilvánvaló, hogy nem a műnek, hanem a nézőnek kell a másik felé igazodnia, felnőnie, művelődnie. Heinrich Lützeler Absztrakt festészet című alapműve hathatós segítség a nem igazán közérthető absztrakt művészettörténeti kategória megértéséhez. De közérthető-e maga az absztraktról szóló könyv?

Az absztrakt megértéséhez egyik legjobban kitüremkedő tulajdonságát érdemes említeni, miszerint megosztó, tehát vagy élesen elutasítják vagy lelkendezve éljenzik. Ugyanez a tulajdonság miatt érdemes foglalkozni az elvont, elvonatkoztatott ábrázolással. Heinrich Lützeler a bonni Művészettörténeti Intézet 1960-as években volt igazgatója az absztrakt művészettel kapcsolatos kérdésekre keresi a választ kötetében.
S ha már kérdés, akkor idézném mottóját is: „Az absztrakt festő nem a természet mintájára alkot, hanem úgy dolgozik, mint maga a természet; nem utánozza a természetet, hanem kérdéseket intéz hozzá.”
Emellett fontos megemlíteni, hogy a kötet átfogó jelentőségű a kategória bemutatása tekintetében, s mivel az absztrakt művészet sokadik reneszánszát éljük, úgy érdemes először vagy újra elővenni Lützeler könyvét, mely bevallottan az elvont művészeti ábrázolás jelentőségére és határaira helyezi a bemutatásnál a hangsúlyt.
De nézzük, hogy a szerző végül is milyen kérdéseket tesz fel nagyívű írásában! Lützeler a következő kérdésekre keresi és adja meg a választ könyvében: Mi is tulajdonképpen az absztrakt? A valóság elől való menekülés vagy új kifejezési formák keresése az absztrakt? Vannak-e az absztraktnak előzményei a művészettörténetben? Meddig fogja tartani magát az absztrakt, mint népszerű kategória?
A végtelenül bonyolult kérdéssorra az író a lehető legegyszerűbb módokon próbál válaszolni, a könyv kiadói fülszövegében olvashatón: „Érzékletesen leírja az absztrakt festészet útját és fejlődését, különböző állomásait és elágazásait. Nem törekszik történeti teljességre, főleg az absztrakt festészet klasszikusainak a műveit elemzi, melyek alapján megvilágítja az absztrakt festészet lényegét és céljait. Módszere egyszerű, de meggyőző; mindig a látványból indul ki. Valamely kép – magyarázó szavai hatására – szinte a szemünk előtt alakul ki.”
A képekkel gazdagon illusztrált kötetben Heinrich Lützeler többek között az expresszionizmusig tartó művészettörténeti előzményekről, az elemi formákról, a tárgyias festészetben megjelenő absztrakt formákról és a már említett jelentőségről és határokról értekezik tizenegy fejezeten át.
Érdemes idézni Lützeler mintegy ötven évvel ezelőtt keletkezett művének, a jövőre, tehát – nekünk – a mának szóló, absztrakttal kapcsolatos üzenetét, mely részben így szól: „A képszerűen ábrázoló festő végül lemond magáról a képről, mivel a legvégső dolgot már nem lehet alakba kényszeríteni.  (…) A művészet absztrakt formáit az teszi létjogosulttá, hogy azt jelenítik meg, ami az elhatárolt alakzat számára hozzáférhetetlen.”