És a hegyek visszhangozzák
Egy kirakós játékot nem szívesen hagyunk félbe, főleg akkor nem, ha már elkezd összeállni a végeredmény. Pontosan ezt éreztem miközben Khaled Hosseini És a hegyek visszhangozzák című művét olvastam. Az egyes fejezetek precízen megrajzolt puzzle darabok, ahhoz, hogy a teljes képet össze tudjam rakni, egyre nehezebben tudtam letenni a könyvet.
Khaled Hosseini afgán származású író, ma az Egyesült Államokban él. Műveiben az afgán múlt és jelen elevenedik meg az emigránsok és az „ottmaradók” különböző nézőpontjaiból. Visszaköszön az a sokk, amit a külföldön élő afgánok több évtizeddel későbbi hazalátogatásuk során élnek meg – a háború nyomai. Hosseini azt is bemutatja olvasóinak, mik mennek végbe a hozzá hasonló helyzetben lévő kivándoroltak lelkében, és mennyire tudnak (vagy nem tudnak) azonosulni az új állapotokkal.
A történetről nagyon nehéz úgy bármit is mondani, hogy ne rontsam el senki meglepetését. Annyit azonban elárulhatok, hogy a különböző fejezetek az egyes szereplők szemszögéből íródtak. Mindannyijukról más időszakokban hallunk. A narráció is így változik: van, hogy egy levelet olvasunk, van, hogy kívülről nézzük az eseményeket és olyan is, amikor egyes szám első személyben mesél nekünk valaki.
Ami mindezeket a szereplőket összekapcsolja: egy kabuli ház és a fő cselekményszálnak tekinthető testvérpár története. Még azt is nehéz megnevezni, hogy ki tekinthető a könyv főszereplőjének, az általam mellékszereplőnek tartott figurák élete talán még részletesebb, mint a testvéreké, Parié és Abdullahé… Mindez azonban csak még különlegesebbé és izgalmasabbá teszi regényünket, változatos fordulatokkal, hirtelen váltásokkal. Jól mutatja ezt a helyszínek száma is: Afganisztán, az USA, Görögország és Franciaország – mind-mind más és más időszakban.
Megismerkedhetünk az afgán kultúrával, mindennapi élettel és társadalom egyes rétegeivel is. Milyen volt Afganisztán régen, és milyen ma. A szerző a politikai kérdéseket megpróbálja kihagyni a műből, ami a modernkori afgán történelmet tekintve szinte lehetetlen, néha majdnem átbillenünk a határon, de végül megmaradunk a szépirodalom műfaján belül.
Hosseini nem kényezteti el olvasóit, nem kapunk meg mindent, amit szeretnénk, a nem túl valószínű főszál ellenére sokkal életszerűbb ez a könyv, mint azt kezdetben gondoltam. Folyamatos keserédes hangulat jellemzi, öröm az ürömben, és üröm az örömben. Néha hangosan nevettem, máskor pedig mintha egy homályos függöny mögül próbáltam volna a betűket kisilabizálni.
Az És a hegyek visszhangozzák ragyogó mű, ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek a keleti kultúra iránt vagy azoknak, akik egy szokatlan szerkezetű és izgalmas könyvre vágynak. Kifejezetten aktuális a mai globalizált világban, betekintést nyerhetünk olyan emberek életébe és lelkébe, akik elszakadtak saját hazájuktól.
Khaled Hosseini afgán származású író, ma az Egyesült Államokban él. Műveiben az afgán múlt és jelen elevenedik meg az emigránsok és az „ottmaradók” különböző nézőpontjaiból. Visszaköszön az a sokk, amit a külföldön élő afgánok több évtizeddel későbbi hazalátogatásuk során élnek meg – a háború nyomai. Hosseini azt is bemutatja olvasóinak, mik mennek végbe a hozzá hasonló helyzetben lévő kivándoroltak lelkében, és mennyire tudnak (vagy nem tudnak) azonosulni az új állapotokkal.
A történetről nagyon nehéz úgy bármit is mondani, hogy ne rontsam el senki meglepetését. Annyit azonban elárulhatok, hogy a különböző fejezetek az egyes szereplők szemszögéből íródtak. Mindannyijukról más időszakokban hallunk. A narráció is így változik: van, hogy egy levelet olvasunk, van, hogy kívülről nézzük az eseményeket és olyan is, amikor egyes szám első személyben mesél nekünk valaki.
Ami mindezeket a szereplőket összekapcsolja: egy kabuli ház és a fő cselekményszálnak tekinthető testvérpár története. Még azt is nehéz megnevezni, hogy ki tekinthető a könyv főszereplőjének, az általam mellékszereplőnek tartott figurák élete talán még részletesebb, mint a testvéreké, Parié és Abdullahé… Mindez azonban csak még különlegesebbé és izgalmasabbá teszi regényünket, változatos fordulatokkal, hirtelen váltásokkal. Jól mutatja ezt a helyszínek száma is: Afganisztán, az USA, Görögország és Franciaország – mind-mind más és más időszakban.
Megismerkedhetünk az afgán kultúrával, mindennapi élettel és társadalom egyes rétegeivel is. Milyen volt Afganisztán régen, és milyen ma. A szerző a politikai kérdéseket megpróbálja kihagyni a műből, ami a modernkori afgán történelmet tekintve szinte lehetetlen, néha majdnem átbillenünk a határon, de végül megmaradunk a szépirodalom műfaján belül.
Hosseini nem kényezteti el olvasóit, nem kapunk meg mindent, amit szeretnénk, a nem túl valószínű főszál ellenére sokkal életszerűbb ez a könyv, mint azt kezdetben gondoltam. Folyamatos keserédes hangulat jellemzi, öröm az ürömben, és üröm az örömben. Néha hangosan nevettem, máskor pedig mintha egy homályos függöny mögül próbáltam volna a betűket kisilabizálni.
Az És a hegyek visszhangozzák ragyogó mű, ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek a keleti kultúra iránt vagy azoknak, akik egy szokatlan szerkezetű és izgalmas könyvre vágynak. Kifejezetten aktuális a mai globalizált világban, betekintést nyerhetünk olyan emberek életébe és lelkébe, akik elszakadtak saját hazájuktól.
Egypercesek
Elhunyt Nemere István író, műfordító
Halálhírét felesége, Szentgyörgyi Judit hozta nyilvánosságra közösségi oldalán
Egy kicsit késtem…
Fél évszázaddal múlva vittek vissza egy könyvet a könyvtárba
Női sorsvallomások egy csokorban
Huszonegy asszony a huszonegyedik századból