Egy kirakós játékot nem szívesen hagyunk félbe, főleg akkor nem, ha már elkezd összeállni a végeredmény. Pontosan ezt éreztem miközben Khaled Hosseini És a hegyek visszhangozzák című művét olvastam. Az egyes fejezetek precízen megrajzolt puzzle darabok, ahhoz, hogy a teljes képet össze tudjam rakni, egyre nehezebben tudtam letenni a könyvet.

Khaled Hosseini afgán származású író, ma az Egyesült Államokban él. Műveiben az afgán múlt és jelen elevenedik meg az emigránsok és az „ottmaradók” különböző nézőpontjaiból. Visszaköszön az a sokk, amit a külföldön élő afgánok több évtizeddel későbbi hazalátogatásuk során élnek meg – a háború nyomai. Hosseini azt is bemutatja olvasóinak, mik mennek végbe a hozzá hasonló helyzetben lévő kivándoroltak lelkében, és mennyire tudnak (vagy nem tudnak) azonosulni az új állapotokkal.
A történetről nagyon nehéz úgy bármit is mondani, hogy ne rontsam el senki meglepetését. Annyit azonban elárulhatok, hogy a különböző fejezetek az egyes szereplők szemszögéből íródtak. Mindannyijukról más időszakokban hallunk. A narráció is így változik: van, hogy egy levelet olvasunk, van, hogy kívülről nézzük az eseményeket és olyan is, amikor egyes szám első személyben mesél nekünk valaki.
Ami mindezeket a szereplőket összekapcsolja: egy kabuli ház és a fő cselekményszálnak tekinthető testvérpár története. Még azt is nehéz megnevezni, hogy ki tekinthető a könyv főszereplőjének, az általam mellékszereplőnek tartott figurák élete talán még részletesebb, mint a testvéreké, Parié és Abdullahé… Mindez azonban csak még különlegesebbé és izgalmasabbá teszi regényünket, változatos fordulatokkal, hirtelen váltásokkal. Jól mutatja ezt a helyszínek száma is: Afganisztán, az USA, Görögország és Franciaország – mind-mind más és más időszakban.
Megismerkedhetünk az afgán kultúrával, mindennapi élettel és társadalom egyes rétegeivel is. Milyen volt Afganisztán régen, és milyen ma. A szerző a politikai kérdéseket megpróbálja kihagyni a műből, ami a modernkori afgán történelmet tekintve szinte lehetetlen, néha majdnem átbillenünk a határon, de végül megmaradunk a szépirodalom műfaján belül.
Hosseini nem kényezteti el olvasóit, nem kapunk meg mindent, amit szeretnénk, a nem túl valószínű főszál ellenére sokkal életszerűbb ez a könyv, mint azt kezdetben gondoltam. Folyamatos keserédes hangulat jellemzi, öröm az ürömben, és üröm az örömben. Néha hangosan nevettem, máskor pedig mintha egy homályos függöny mögül próbáltam volna a betűket kisilabizálni.
Az És a hegyek visszhangozzák ragyogó mű, ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek a keleti kultúra iránt vagy azoknak, akik egy szokatlan szerkezetű és izgalmas könyvre vágynak. Kifejezetten aktuális a mai globalizált világban, betekintést nyerhetünk olyan emberek életébe és lelkébe, akik elszakadtak saját hazájuktól.