Búza nélkül címmel jelentetett meg kötetet William Davis, aki orvos-regény stílusban, tartalommal és formában szól a liszt- illetve búzamentes diétáról, illetve fogyókúráról elsősorban. A hangsúly az utolsó szón van, a kötet másodsorban – igaz, némileg azért csupán a sorok között, de azért – bemutatja a búzával kapcsolatos „hiedelmeket”, tévhiteket, álhírek, fals információkat is. A könyv egy jókora karéj a nagy vekni tudományból.

William Davis okos könyvet írt, a Búza nélkül számomra pont azt jeleníti meg, hogy hogyan kell a búzával bánni, s nem azt, hogy miként nem. Tény, hogy nekünk, magyaroknak, a táplálkozásban sokat jelent a búza illetve a szénhidrát, és az is tény, hogy a magyarok jelentős része túlsúlyos, ami a túlzott szénhidrát (s benne a búza alapúak) fogyasztásnak és a mozgáshiányos életmódnak köszönhető. De miért hízunk el a búzát tartalmazó ételektől? Mivel helyettesíthető a búza? Kell-e egyáltalán helyettesíteni a búzát mással? Kihagyható-e táplálkozásunkból a búza? 20-30 évvel ezelőtt miért nem okozott ekkora problémát a búzafogyasztás? Mi a búza bűne? Megannyi kérdés merülhet fel a téma kapcsán és Davis nem fukarkodik a válaszokkal. Tudományos, agrokulturális és szakrális szempontból is körbejárja ennek az élelmiszerfajtának a történetét, felhasználását, hatásait, jó- és rossztéteményeit. Nem akarok rossz párhuzamokat vonni, de én úgy látom, hogy a búza körülbelül olyan bűnös az esetleges elhízásunkban, mint a kutya, aki kutyagumit „termel” a városi park gyepére. Mi emberek vagyunk a felelősek ezért és azért is. William Davis rávilágít, hogy a búza alapú étel milyen anatómiai mechanizmus révén „etetteti magát”, hogy miért van az, hogy ha tésztát eszünk, akkor annak fogyasztása után nem sokkal máris újabb teljes adagot képesek vagyunk megenni. Azt még nem is írtam, hogy Davis kardiológus, tehát pontosan, testközelből tapasztalja nap, mint nap, hogy milyen változások mentén betegszik meg a ma embere. A kérdés továbbra is az, hogy mi változhatott meg az elmúlt évtizedek alatt, hiszen korábban tudósaink, orvosaink nem óvtak minket sem búzától, sem cukortól. Davis most könyvében rámutat, hogy akárhogy is, harcot kell indítani a búza ellen. (Ehhez jómagam nem tudok csatlakozni.) Az orvos-író állítása szerint a búza és cukormentes étrend léptékekkel megjavítja az emberi szervezet leromlott állapotát. Nem szoktam ilyet, de most mégis: én az olvasóra bízom, hogy eldöntse, hogy az amerikai kardiológusnak van-e igaza, vagy mégsem és el kell kezdeni visszafogottabban étkezni és többet mozogni. Amitől a könyv mégis jó, az a mesélő, elbeszélő stílus, az érvelés kedves humora, a diagnosztikai orvos-regénynek is beillő tartalom és forma. Ha maradhatunk a témánál, akkor így: ha az egészség egy teljes vekni, akkor William Davis Búza nélkül című könyve abban egy szép nagy karéj.