A nyolcvanas évek nagy könyvslágere volt az akkor még igen csak szokatlan témát feszegető A Gyermekek Szigete című svéd regény. De miért volt fontos Reine Larson, a tizenegy éves fiú története? Nos, a később megfilmesített és Nem akarok felnőni! címet viselő alapműben a felnőtté válás nehézségeit kendőzetlenül, s talán mondhatjuk, kissé nyers módon, amolyan „svéd naturalizmussal” mutatta be P.C. Jersild író.

Mai szemmel nézve, már nem igazán értjük, hogy akkor mi lehetett „a sztori bűne”, de a regény megjelenésének idején nem volt egészen elfogadott, hogy az önkéntesen utcagyerekké váló főhős szemszögéből tálalják a jóléti társadalom megannyi részletét.
A stockholmi fiú gondjai ott kezdődnek, hogy anyja elválik férjétől, így Reine apa nélkül marad. A munkája miatt róla csak hézagosan gondoskodni tudó anya megpróbálja pótolni a hiányzó férfit, de első körben csupán saját magára, a szerelemre koncentrál, amitől a tizenegy éves fiú inkább frusztrált lesz. Az elvadulás ott indul be igazán, amikor Reine úgy dönt, átveri anyját és valójában nem megy el a Gyermekek Szigete nevű nyári táborba, hanem önmaga gondoskodik saját vakációjáról. Az önkéntes utcagyerek vonal persze rengeteg veszélyt hoz, de legalább ugyanannyi kellemes meglepetést tartogat a prepubertás korban lévő fiú számára. Reine számos barátot szerez a sajátságos vakáció alatt, sőt, ha áttételesen is, de ráköszönt az első komolyabb szerelem is.
P.C. Jersild svéd író első regényét igen fiatalon, 25 éves korában adta ki és az azóta eltelt időben több, mint harminc kötete látott napvilágot. Az igazi népszerűséget az A Gyermekek Szigete könyve hozta el számára, a regényből készült film, a Nem akarok felnőni! indította el a Jersild iránti még nagyobb érdeklődést, hazánkban először a mozifilmmel találkozott a publikum, ezt követően adták ki az eredetit. Jersild műveiben az elesettek állnak a középpontban, az ő küzdelmük mutatja meg, hogy az emberiség igazi arca nem feltétlenül egy kegyetlen és negatív változat.