Kis írók nagy álma, hogy ha nem is lesz gazdag az életművük, legalább feltaláljanak valami újat az irodalomban. Truman Capote amerikai író ilyen volt sokak számára, egy különc, őrült zseni, aki feltalálta a tényregényt, mint új műfajt. Capote bizsergetően hidegrázós új trendet hozott a huszadik század irodalmába, egyénisége és művei egyaránt vérfrissítésnek számítottak. A Mozart és a kaméleonok című antológiája egy jellegzetes és mégis könnyed kötet az olvasóknak.

Truman Capote igazi megosztó személyiség volt. A pár éve róla készült két hollywoodi, életrajzi film is mutatja mennyire más volt, mennyire megütközést keltő és mennyire fékeveszetten jó. Capote zsenialitása sok egyéb mellett abban rejlett, hogy agya mikroszemcsékre bontotta az időt, mely alatt megismerte a kutatott témát és hiánytalanul adta vissza a történetet műveiben. Egy vesszőnyi, pontnyi adat sem maradt el abból a hatalmas nyersanyagból, melyet alkotóként összegyűjtött, a világ legakkurátusabb nyomozóirodáit, nyomelemzőit, profilozóit is lepipálva taglalta egy-egy történet minden pici részletét és fonta fel az alap szálra a sztori minden fontos és kevésbé fontos cérnadarabkáját. Capote Mozart és a kaméleonok című könyvében mégsem a tőle megszokott vasmarkú alaposságot viszi újra papírra, hanem a miliő sűrűjébe áztatta pennáját, s úgy adta vissza kisebb lélegzetvételű írásait. A kötetben vannak erősebb, jelentősebb anyagok is, ilyen a Marilyn Monroe-val és a Charles Manson által vezetett gyilkos szekta egyik tagjával készült interjú-novella, mely a tényregényhez hasonlóan természetesen ugyancsak e műfaji újféleség zsengéi közé tartozik. Emellett az író további tizenhárom írását is e könyvbe illesztette, sőt életrajzi adalékokkal megtoldott előszavával, igazi irodalomtörténeti csemegévé tette a kötetet. Ebben az előszóban írja Capote: „…A probléma a következő volt: hogyan kombinálná az író egyetlen formában – mondjuk a novellában – mindazt, amit a többi formáról tud? (…) Az író minden színének egyszerre rajta kellene lenni a palettáján, hogy keverhesse (vagy megfelelő esetekben egyszerre használhassa) őket. (…) Most azonban magamat állítottam a központba, és szigorú részletességgel hétköznapi beszélgetéseket rekonstruáltam hétköznapi emberekkel. Később, ennek a technikának egy szerényebb változatát alkalmazva, írtam egy tény-kisregényt és a néhány elbeszélést. Az eredmény ez a kötet.”