Idén februárban még azon izgulhattak, hogy mi lesz Varnus Xavér orgonaművésszel, aki kizuhant egy karzatról orgonahangolás közben, ugyanakkor a neves művész komolynak tűnő népszerűségi mutatóként is aposztrofálható elismerést kapott közel ebben az időben, amikor a harmadik legnépszerűbb orgonaművésznek titulálták az egyik legnagyobb videómegosztó site-on. Varnus Xavér ugyanakkor nemcsak muzsikus, de író is, legalábbis ezt bizonyítja Átváltozások című új kötete.

És mivel közismert, hogy Varnus Xavér számára nemcsak az interpretálás, az orgonálás maga, de a komolyzene, s azon belül az orgonamuzsika népszerűsítése is szívügye, úgy gondolhatnánk, hogy ha a mester könyvet ír, akkor az bizonyára valamilyen zenetörténeti vonatkozású, tudományos darab lesz. Nem így van, legalábbis az Átváltozások esetében, mely egy kifejezetten hagyományosnak mondható szépirodalmi kaland.
A könyv kiindulópontja és gerince, egy térben és időben is ide-oda csapongó, egyszerre testi és egyszerre szellemi alak története.  Történt ugyanis, hogy Varnus Xavér nem adta lejjebb annál, hogy úgy kezdje történetmesélését, minthogy a kötet elején meghal a főhős, Péter. Ezek után – mi más is lehetne? – egy transzcendentális históriát kapunk, mely a lét és nemlét határán halad előre. A már említett térben és időben folyó történetben az epizódok középpontjában mindig Péter áll, igaz, nem mindig a maga fizikai valóságában.
Az izgalmas szellemi kalandozásról Dr. Kabdebó Lóránt irodalomtörténész és kritikus ezt írta többek között: „Sajátos echo teremtődik a regényben, a hitért küzdő bizonytalan ember biztonságot kereső ódáját kiáltva ki. Most így ebbe az „eracleai” koszorúba, a felemelkedést és lehullást egyszerre érzékelő verskoszorúba bele tudom fonni az Átváltozások című regényt is. Ugye igazam van? „Hattyúhegyi” Péter hasonló sírfeliratra döbben rá, a Kosztolányi sírja mögött: Mert álom az ébredés, És ébredés a Halál.”