Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmje óta (?) újra sikk lett Kierkegaard, legalábbis azok körében, akik előtte nem ismerték. Persze Pepe és Kapa párbeszéde nem egészen a 19. században élt dán filozófus bölcsességéről szólt, de Jancsó jó érzékkel idézte meg Søren Aabye Kierkegaard szellemét. A trendiség persze legfeljebb az olvasóközönség fogékonysága miatt érdekes, de még ez sem befolyásolja természetesen értékét, tartalmának mélységét és üzenetének fontosságát.

A Wesley János Kiadó által publikált Építő keresztény beszédek című kisebb lélegzetű, de annál tömörebb tartalommal bíró könyv a következő kierkegaard-i mottóval indul: „A krisztusi kereszténység nem szorul védelemre, rajta nem segít, ha megvédik – hiszen ő maga a támadó; azt megvédeni olyan hamisítás, amelyet egy pillanatig sem szabad védeni, a legelvetemültebb és legveszélyesebb – s nem más, mint öntudatlan alattomos árulás. A krisztusi kereszténység támad, és keresztény korunkban természetesen hátulról támad.”
Ugye most sokan csodálkoznak ezeken a szavakon? Pedig a dán filozófus kétség kívül nem viccelt, amikor e sorokat leírta. A Magyarországi Evangélikus Egyház által támogatott kötet a keresztény filozófus radikalizmusán keresztül egy olyan, a ma szellemiségét is jól ábrázoló hozzáállásról tanúskodik, mellyel – valljuk be – ritkán találkozunk, főleg templomokban, egyházi eseményeken, hitéleti alkalmakon.  Kierkegaard kötete erről a radikalizmusról szól, s mielőtt bárki baltát akarna vágni beléje, tegyük hozzá gyorsan, hogy a buzgó dán természetesen csupán Isten iránti ragaszkodása és feltétlen emberszeretete alapján radikális, ennél fogva természetesen szelíd, még ha gondolatrendszerében, hitvilágában könyörtelenül magabiztos és megalkuvásra képtelen is.  
A kiadvány egyik fontos küldetése, hogy eloszlassa azokat a tévedéseket, melyek szerint Sören Kierkegaard csupán szépírói és filozófusi posztja kényelmes állásából szemlélte távolról a vallást, a hitet, hiszen a dán szerző nem visszakozott „a metanoia racionálisan felfoghatatlan történéseitől”.  Ennél fogva megérhetjük, hogy a fentebb idézett mottója tulajdonképpen hitvallása is, ahogy Krisztus is azt parancsolja az embernek, hogy szeresse Istent és szeresse felebarátját, vallja meg az emberek előtt Istenének örömüzenetét, legyen alázatos, békés, türelmes, legyen jó, amennyire csak lehet mindenkivel. A kierkegaard-i értelemben ez az állapot egy végletesen kiélezett folytonos harc, Krisztus társadalmáért, az Isten hatalmát magabiztosan magukénak tudó bátrak küzdelme. Az építő keresztény gondolatok ebben a küzdelemben ad kemény és letisztult útmutatást.