Mekkora jó dolog a szimbolizmus, és milyen remek dolog, amikor mégis elmarad! Ez is eszünkbe juthat, ha kezünkbe vesszük David Michie A dalai láma macskája című regényét, melyben a fenti mondatnak megfelelően nincs semmilyen jelképes, utalós, mögöttes üzenete. Ugyanakkor egy kedves fantáziát tár elénk a szerző, miszerint milyen lehet az első számú buddhista világvezető macskájaként megélni ezt a vallást.

Barcsai Tibor, esztergomi festő, grafikus szerint kétféle ember létezik: az egyik odavan a macskákért, a másik nem érthető. A macska fontos állat, a macska fennkölt állat, a macska büszke állat, a macska az individuum állata, a macska nemes állat, a macska titokzatos állat, halljuk a megállapításokat lépten-nyomon a dorombolós négylábúakról. Egy nemrég közzétett kutatás szerint a macskák valójában utálják az embereket, persze akkor kérdés, hogy mégis miért vannak velük?
David Michie egy kedves és bájos történetben meséli el, hogy milyen is az, amikor a dalai láma macskát tart és ez a macsek miként látja a világ elsőszámú buddhista vezetőjét, illetve magát a buddhizmust, annak világát. Macskáról lévén szó, az talán nem túl meglepő, hogy a kötetben szereplő főhős, egy nagyon is lusta és elkényelmesedett macska, aki mindenre jó sok időt hagyva szemlélődik. A könyv természetesen valahol nagyon is tudatosan egy „bevonzó” kiadvány, melyben a buddhista vallás alaptéziseivel foglalkoznak. A macska látása, kíváncsisága pont jó arra, hogy a megfelelő érzékenységgel és szókimondással taglalja a távol-keleti hitvilág eme szegmensének minden fontos és érdekes részletét.
Kádár Tímea, a könyv fordítója így vall a műről: „Varázsszerűen hatott rám a könyv, azt is mondhatnám, hogy sorsfordító volt: nagyon sokat változott a gondolkodásmódom. Amikor egy-egy akadály kerül elém, rögtön vissza tudok nyúlni valamelyik történethez, amit a könyvben olvastam. Mindezt sok humorral, szívmelengető stílusban – nagyon ajánlom mindenkinek.”