Hogy a kellő szövegkörnyezetben maradjak, így írom: kifejezetten frissnek számít Fehér Béla Kossuthkifli című regénye, mely 2012-ben írt a szerző és melyet most, március 15-étől többrészes változatban láthatunk a Duna Televízión, nem mellesleg a nagyszerű Rudolf Péter rendezésében. A  „vadromantikus road movie” kifejezés a film mű-besorolása, de a könyv más, az egy vérbeli kalandregény, lányszöktetéssel, kardozásokkal, vágtákkal, korhű szituációkkal és persze a kossuthkiflivel.

Mire Fehér Béla 2012-be ért, amikor is megalkotta a Kossuthkiflit, addigra már jól bejáratott esszéista, újságíró, író volt. Vagyis lett. Első kötetét negyvenévesen alkotta, semmit nem kapkodott el és mégis mindent elért, amit azok, akik korábban kezdik az irodalom tudományát művelni. A Kossuthkiflivel pedig betetőzött Fehér Béla azon írói mágiája, hogy műveinek megírása előtt alapos háttéranyag gyűjtésbe fog, hogy elkerülje a tárgyi tévedéseket. Nem vagyok biztos abban, hogy nem volt előbb a tyúk, mint a tojás, és elképzelhetőnek tartom, hogy az írót eleve felkérték, hogy alkosson meg egy ilyen és ilyen elemeket feltétlenül tartalmazó regényt, mely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején játszódik. Ha ez igaz, akkor még inkább szükség volt Fehér Béla akkurátusságára, mellyel megágyazott az amúgy is remek romantikus kalandregénynek. A szerzőről már mindenfélét írtak, ez esetben többek között, hogy mágikus realista, meg, hogy népmesei elemekkel operáló Jókai-parodista. A kritikusi csapások jelzik jelentőségét, csak jegyzem meg halkan, mint egy ejtve.

A történet középpontja természetesen egy vérbeli szerelem. A vérbeliből is az a típus, amikor menekülni kell a szerelmeseknek, mégpedig apáik tiltakozás miatti haragja okán. Az üldözéses burleszkpróza egy korabeli hintó ablakából nézve válik egészen pszichedelikussá, az idézett „paródiaszerűséget” pedig hát nemcsak maguk a szereplők, azok jellemrajza, viselkedése, girbe-gurba mondataik, hanem az egymást szélsebesen követő kalandrészletek, epizódszilánkok fonák tipikussága is erősíti. A Kossuthkifli pont az, amire már régóta vágytak azok, akiknek túl dagályos volt Jókai és Mikszáth, de valahol vágytak rá, csak hiányolták belőle Krúdyt és urambocsá Rejtő Jenőt.