Igazi filozófia-irodalmi csemegének számít a További széljegyzetek a rejtett szöveghez című kötet, mely a haláláig „arisztokratikus visszavonultságban élő bogotái remete”, N. Gómez Dávila ötkötetes művének utolsó darabját jelenti. A most magyarul is elolvasható „elme-szilánk”gyűjteménnyel az „európai közhelyeknek kívánt méltó nyughelyet adni” a szerző.

N. Gómez Dávila azon kevés latin-amerikai filozófusok egyike, akit 1994-es halála ellenére (vagy tán épp azért) egyrészt mára a legnagyobbak közé emeltek a műértők és a közönség is, másrészt ő az az író, filozófus, akit megszállott igazságkeresése költői szintre emelt, akárcsak a francia Baudrillard-ot. Igaz, Dávila élete folyamán nem engedte meg, hogy a családján és barátain kívül más is elolvassa műveit, mindenkinél különcebb életmódja, életlátása receptje alapján így valóban halála adta a feloldást, ekkor publikálták először a széles nagyvilág számára zseniálisan tömör és arcpirítóan igazságteli aforizmáit, egymondatos „elme-szilánkjait”, fricskáit, bölcsmondásait. Dávilát először a német értelmiség fedezte fel magának, aztán mára ott tartunk, hogy nemcsak sikk olvasni, de valamire való értelmiséginek illik is elmélyülni a filozófia Don Quijote-jának könyveiben.

A most bemutatandó kötet is ilyen, telis-teli egészen apró történetecskékkel, többnyire egy, vagy két-három mondat adta kereteken belül.  A További széljegyzetek a rejtett szöveghez című kötetben a korábbiakhoz hasonlóan megnyilvánul Dávila ellentmondásos és mégis emészthető bölcsessége. A könyv belső borítóján ezt az ajánlót olvashatjuk:  „(…) Gondolatainak feszültsége abból ered, hogy hierarchikus világképe, katolicizmusa és antidemokratizmusa ellenére is az individuumba, illetve a tagadás gesztusába vetette minden reményét. Szellemi partizánharcként felfogott sajátos, mély hitében gyökerező szkepticizmusa minden ideológiától távol tartotta.”