Manapság, amikor amúgy is társadalmi viták heves tüzének fókuszában áll a család, mint régi-új modell és fogalom különösen most fontos feltennünk a kérdést minduntalan: mi a család? A meghatározásban ezúttal Justin Torres Mi, állatok című regénye segít. Egy családról olvashatunk mélységesen felháborító és mégis nagyon is emberi megközelítésben regényt, egy olyan családról, ahol maguk a szülők is még gyerekek.

Justin Torres különös, egyedi családmodellje egy kedves, bohém, de mindazonáltal drámai életet élő szeretetközösség ábrázolása. A papa és a mama olyan fiatalok, hogy még tulajdonképpen éretlen felnőttek, gyerekek. Az első kötetes szerző 2011-ben megírt és kiadott művében a puerto rico-i férj és a fehér feleség és három folyton-folyvást csíntevő gyerek kacagtató és zokogtató balladája. A jellegzetesen „latino” vérmérsékletből adódó permanens perpatvarokból alig látszik ki a család, nemhogy a békéje. A szemtelenül fiatal édesapa ráadásul rendre kimaradozik otthonról, így a família többi tagjának bőven van mit aggódnia, már ha ráérnek éppen két kiadós veszekedés között. Az Európa Kiadó ajánlójában azt olvashatjuk, hogy a könyv fejezetei, az egyes epizódok, akár külön kis történetecskékként is értelmezhetők, használhatók. Egy biztos, hogy a Mi, állatok című regény elvolvasása után máshogy tekintünk az abszolút értékként értelmezett családra. Nem veszít tehát az értékéből, mi több, emelkedik ázsiója. Mert ez, a küzdelmek, szerelmes harcok miatt is tényleg egy legyőzhetetlen szeretetközösség. És ennél nincs nagyobb kincs a világon. Végezetül álljon itt egy rövid, de érzékletes részlet a Mi, az állatok-ból:
„Amikor viszont igazán hideg volt, amikor fagyos párafelhőket leheltünk, Manny bemászott az ágyba mellém és Joel mellé. – Testmeleg – mondta. – Testmeleg – helyeseltünk. Több húst akartunk, több vért, több meleget. Amikor verekedtünk, bakancsokkal és szerszámokkal
püföltük, fogókkal csíptük egymást – már hajítottuk is, ami a kezünk ügyébe akadt;
több törött tányért akartunk, több üvegcserepet. Több csörömpölést. Persze amikor Apus hazajött, lett nemulass. Kis kerek popsinkat feltépte a szíj: vörös lett, nyers, dagadt. De tudtuk, hogy van egy másik oldala is mindennek, van valami a fájdalom, a sajgó lüktetés túloldalán.”