Mireille Guiliano A francia nők nem ráncosodnak című új könyvének kiindulópontja éppen az, ami a nagy ezredforduló utáni szingliforradalmat hirdető filmekből kimaradt: az egyedül élő, illetve önálló életet élő nő majdnem mindig negyven feletti.  Posztmodern társadalmaink úgy tűnik sok mindennel meg tudtak birkózni az idők során, de az öregedő nő valahogy még megoldásra vár.

A bevezetőben említett 40-es, 50-es korban pedig láthatóvá válnak a nőkön azok a bizonyos címbéli ráncok is, hogy a több életkori velejárókat most ne is említsük. A szerző persze kellő humorba pácolva vezeti elő azokat a praktikákat, melyekkel egyrészt túl lehet élni a 40 és 50 év feletti női lét nyűgeit. Bizonyára most több olvasói is arra gondol, hogy talán már végre valahára szakítania kéne a nőknek úgy általában a csak és kizárólag a kinézetükkel, vélt/valós szépségükkel való foglalatossággal, az azokból való minden dolog levezetésével. Míg ez megtörténik, addig itt van Guiliano könyve. Legyünk egy kicsit elfogadók, befogadók, még ha férfiak is vagyunk, ugye kedves olvasó, és engedjük meg a nőknek, hogy még egy pár évig megmaradhassanak saját szépségük bűvkörében. Mert ez tán már kiderült, csak még nem nagyon mondták ki: nemcsak a férfiak, de bizony a nők is rabul esnek a női szépséggel teli világtól. A tárgyalt kötetben a praktikákhoz történetek, mi több anekdoták is tartoznak, nos igen, az öregedés első jele egy kedves belső és bölcs mosoly külsőnkre kitett változata.
Annyit máris elárulhatunk a kíváncsiaknak, hogy az író alapvetően szabályrendszereket kínál, ajánl olvasóinak, melyekkel örömtelivé változtathatják életüket – kortól, nemtől, társadalmi helyzettől függetlenül.