Ahhoz képest, hogy a kém, mint olyan tevékenysége meglehetősen kellemetlen, manapság mégis hősként kezelik. A képzeletbeli James Bond ugye eleve szimpatikus és ma már nem csak a hölgyek körében. Mata Hari, az első világháború idején ténykedő kémnővel már más a helyzet, de az alap megközelítés ugyanaz – pozitív a megítélése.

Mata Hari. A név az egzotikum, a kriminalisztika és misztikum jelképe egyszerre. Valljuk be töredelmesen, hogy emögött leginkább az információhiány áll, a legtöbben csupán annyit tudnak a hírhedt-híres kémnőről, hogy az első világháború idején végezte nem éppen veszélytelen tevékenységét, illetve egyes helyeken megemlítik, hogy „Mata Hari csodaszép nő volt, kémkedésbéli sikereit ennek is köszönhette. A sok tekintetben lefegyverző perszónáról most könyvet írtak és mivel gyanítom, hogy nem az elsőt, így Marijke Huisman írónak ugyancsak össze kellett magát szedni, hogy frissnek és kellően érdekesnek hasson az életrajz. Mindez, úgy tűnik, sikerült, hiszen a megközelítés alapja valójában a korrajzi ábrázolás – a teljes kép bemutatása. Ebből kiderül, hogy a polgári nevén Margaretha Geertruida Zelle holland állampolgár iparos, illetve kereskedő család tagjaként látta meg a napvilágot, s a család viszontagságos helyzete ellenére óvónőképző iskolába járatták. A kötet azt a nagyvilági miliőt mutatja be, melyet az immár Mata Hariként ismert nő, elhagyva a polgári életet, mondhatjuk, behálózott. Az írás hangsúlyt fektet Mata Hari modelli-, illetve főként színésznői karrierjének és házasságának elemzésére, mely két fontos és meghatározó időszak és szakasz volt, élete szebbik oldala. A kémkedés ugyanis – mint ismeretes – nem igazán volt sikeresnek mondható, lévén, hogy a franciák végül a Német Birodalomnak tett szolgálataiért 1917 októberében kivégezték a férfiszívek tiprójaként is számon tartott hölgyet.

Érdekes vonulat a kötetben, hogy egy olyan színésznő, aki főleg az egzotikus táncok bemutatásáért vált népszerűvé százezrek előtt, Madrid, Monte Carlo, Berlin, Bécs, Egyiptom, Róma és Milánó után hogy válik a nagyhatalmi katonapolitika eszközévé, mi több, áldozatává. A jellemfejlődés eme lefelé tartó spiráljában egy igéző szépségű nő, áldozta fel vélhetően ígéretes pályafutását egy a színpadok csillogó világánál talán befolyásánál fogva csábítóbb, de ma már tudjuk, sokkal mocskosabb és ridegebb világra. Vesztére. A mai kor olvasója ugyanakkor kedves mosollyal éli újra Marijke Huisman könyvét kezébe véve, hogy micsoda dicsőséghajhász az ember, a becsvágyó antihős végül Ikaroszként hull a kivégzése hajnalán felkelő nap fényébe.