Számos magyar író, költő vállalta a legnagyobb kalandot, a legnagyobb próbatételt: más országban élni és alkotni. Ebből a szempontból a művészetek közül talán tényleg az irodalmároké a leginkább áldozatfüggő a sors, mely válaszútra kényszerít: vagy magyarul és csak itthon, vagy emigrációban és akkor már inkább más nyelven. Nyíri János holokauszt túlélő és felkelő volt, és az emigrációban megalkotta az egyik legnagyobb regényt. Legalábbis vannak, akik ezt állítják.

Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk az idén újra kiadott Madárország című könyvet, fontos ismernünk a szerző életútját. Az 1932-ben született Nyíri János nemcsak a holokausztot járta meg, de részt vett az 1956-os forradalomban is. Pártatlanul volt egyfelől baloldali érzelmű és mégis minden elnyomó rendszert, így jobboldalit és a baloldalit egyaránt határozottan tagadó, azokat csak az irodalom és a színház- és filmművészet irányából elemzésre valónak tartó gondolkodó, alkotó. Az emigráció kemény iskola, de Nyíri szorgalmas tanuló volt ebben az iskolában, s először egy ösztöndíj révén egy marseille-i színház művészeti vezetőjeként, majd tíz év után angliai rendezői státuszban dolgozott. Színműveit, regényeit ebben a korszakban alkotta, többek között a Madárország (angol változatban Battlefields and playgrounds) címűt is.
A második műként készült, most tárgyalt regényét számos ország kritikusa a legnagyobbak közé sorolta. Az elismerést kissé bizarr módon magától a szerzőtől kapott információk alapján tudjuk legjobban megérteni. Nyíri kemény hangvételű regénye, a Madárország kapcsán ugyanis így nyilatkozott nemrég: „Nagyon sokáig nem tudtam, hogy meg fogom-e írni ezt a regényt. Komoly fenntartásaim vannak a 'holokausztirodalommal' kapcsolatban, ki nem állhatom ezeknek a könyveknek a 'művészetét' vagy azokat a holokauszt-filmeket, amelyekben jól táplált hollywoodi színésznők úgy csinálnak, mintha auschwitzi foglyok lennének. Sosem voltam Auschwitzban. Mit tudhatnék erről? A küszöbön álltam, jó sokáig, és nagyon sok embert láttam, akik átlépték a küszöböt. Aztán rájöttem, hogy az az idő, amit a küszöbön állva töltöttem, sokkal pusztítóbb és sokkal fontosabb volt számomra, mint bármi más, ami velem történt. Úgy döntöttem, hogy megírom a könyvet. Megpróbálom olyan hitelesen rekonstruálni az eseményeket, amennyire lehet. Nem vetem meg a fantáziát, tehát regény lesz, de nem lesznek benne erkölcsi prédikációk."