A foci filozófiája
Tudom én, hogy pont e három bevezetőben említett témában szoktunk egymás vállára borulni és jelentős maligánfokú italok bevitele után már a lehető legfelsőbb régiókból osztjuk az észt, hogy bizony valódi rendszerváltozás, hogy fejfájásos feleségek és igazi gólpassz. Ugye? Ugye? Most akkor a békesség kedvéért nézzük a legnehezebbet: a focit. Tegye föl a kezét, aki még nem értekezett a magyar foci mibenlétéről (esetleg nemlétéről) ugyancsak beavatottakkal nagyhangon, féltett orrhegyek előtt milliméternyire gesztikulálva, hadonászva, kezdve azzal, hogy „na de ne mondd nekem, hogy” kezdetű mondatokkal, odáig, hogy „tudod, mit adnék én ezeknek?”! Nem sok jelentkezőt látok…
Sajó László, aki hosszú évtizedek óta turkálja és elemzi a vadmagyar lelki világot, és már számos kárpát-medencei bugyorban megfordult, most nem kevesebbre vállalkozik, minthogy felfejti a futball ábécéjét. Teszi mindezt kedves és mélységes emberismerettel, ugyanakkor kendőzetlen alapossággal, realitással és a tőle megszokott abszurdba is átforduló szürreális ábrázolásmóddal. Könyve, mely az Öt és feles című kötet folytatása nemcsak a magyar rémálomról, vagyis a mindenki által értett, de az utóbbi időben úgy tűnik egyre kevesebbek által ismert magyar fociról szól, hanem azokról a figurákról, akiket mi olvasók is láthattunk már, hacsak nem még ennél is pikánsabban, éppen rólunk formált a szerző: kocsmalakók, restibúvárok, vasútállomásokon vegetálók. Sajó a tőle megszokott kifinomultsággal vezeti be az olvasót a kemény külvárosi életekbe, ahol a kemény és karcos megfogalmazások adják a hétköznapok kereteit, s ahol „nincs kecmec”. A könyv izgalmát mégsem csak ezek adják, hanem az önéletrajzi jelleg, vagy ahogy velősen írták róla: leletmentés.Így nemcsak a magyar fociról, de magáról az íróról is kiokosodhatunk, mégpedig alaposan.
Góóól!
Egypercesek
Halálhírét felesége, Szentgyörgyi Judit hozta nyilvánosságra közösségi oldalán
Fél évszázaddal múlva vittek vissza egy könyvet a könyvtárba
Huszonegy asszony a huszonegyedik századból